Sziasztok kedves olvasók!
Rendkívüli módon mégiscsak jelentkezünk így vasárnap vége felé. Kellemes Húsvéti ünnepeket mindenkinek!
Ma nem a fejezettel érkeztünk (de a holnapi napon azt is olvashatjátok!), hanem úgy gondoltuk, az ünnepre való tekintettel megint összedobunk nektek egy különkiadást! A karácsonyi epizódhoz hasonlóan ez is egy "mi lenne ha" történet, ami nincs ráhatással az eredeti történet eseményeire, ámde a jelenlegi állapotok megelevenednek benne.
Jó olvasást, holnapra pedig sok locsolót!
~B.A.D~
Hüvös áprilisi szellő söpört végig a parkolón, ahogy három egymást követő autó állt meg a fák alatt.
A nap fénye megcsillant, a krómozott felületeken és az üvegen, ahogy ajtók nyíltak. Lábak dobbantak a parkoló sóderral felszórt talaján, majd ahogy egyesével előbukkantak az emberek nevetésüket, és csipkelődésüket messzire sodorta a szél.
Aki rájuk nézett, azt hitte egy nagyobb baráti társaságnak kedve támadt szórakozni. Senki se gondolta volna, hogy a csapat fiatal akik a park bejárata felé tartanak mások, mint ők. Nem gondolták volna, hogy mindegyiküket halálos veszély fenyegeti, vagy épp, hogy a filmek, és könyvek oly kedvelt természetfeletti erővel megáldott emberek élő megtestesülésével kerültek szembe. Nem látszott rajtuk semmi különleges, mégis azok voltak.
Ashely tanácstalanul bóklászott a sátrak, és játékok között, kerülgetve az embereket, jobbra-balra pislogva, hátra megpillantja a barátait, de nem volt szerencséje. Magát átkozta, amiért nem volt elég előrelátó és Kassiára bízta a táskáját, amíg ő elszaladt a mosdóba, de azt hitte könnyen visszatalál majd hozzájuk.
Tévedett, most pedig még a telefonja sem volt nála, hogy felhívhassa őket, és senkit sem látott a többiek közül, holott biztos volt benne, hogy épp annál a bódénál hagyta őket, ahol mindenféle színes lufikat árultak az arra tévedőknek. Egy baj volt csupán. Hogy a többiek nem voltak ott.
Csalódottan sóhajtott fel, és elindult, hogy még egy kört tegyen a parkban, hátha összeakad valakivel. Most még Shane egyik emberének is örült volna, de amilyen pechje volt, őket se látta.
Hosszas győzködés után sikerült csak a többieknek rávenni erre a kis kiruccanásra, mivel nem tartotta jó ötletnek, hogy ebben a válságos helyzetben szórakozni jöjjenek, de végül be kellett látnia, hogy szükségük volt rá, hogy néha elfelejthessék a gondokat.
- Nekem meg a táskámra lenne szükségem - morogta a szőke lány az orra alatt kikerülve egy kisgyereket, aki a földön hempergett, és apró ökleivel a földet püfölte, míg egy idősebb nő - valószínűleg az anyja - próbálta lenyugtatni.
Ashley lassan kezdte feladni. Úgy érezte órák óta járkál körbe-körbe, de egy ismerős arcot sem látott, pedig aztán tényleg körbejárta a vidámpark egész területét. Még a legeldugottabb helyeket is feltérképezte, épp az olyanokat, mint a sátrak és a kerítés közötti szűk részeket, ahol jelen pillanatban is állt.
Elgondolkodott rajta, hogy visszamegy az autóhoz, hisz egyszer csak haza kell menniük, és bár nem dobta fel a gondolat, hogy az egész délutánját a parkolóban töltse, már nem volt jobb ötlete.
Elindult hát, de ekkor váratlan dolog történt. Nekiment egy falnak.
- Ezt nem hiszem el - sóhajtott fel, és hátrébb lépett. Azon gondolkodott, hogy lehet ilyen béna, mikor a fal megmozdult.
- Ashley?
A lány felkapta a fejét, és egy meglepett barna szempárba pillantott. Most tudatosult benne, hogy az előbb nem falnak ütközött, hanem Conlan kemény mellkasának, s hogy a keze még mindig a fiú hasán nyugodott. Elkapta a kezét, és lesütötte zavarában a szemét, de még épp látta, ahogy Conlan szája megrándul.
- Mit keresel itt? - nézett körül értetlenül a fiú. Egyik oldalról magas drót kerítés, a másikról a sátrak fogták közre őket, s nyilvánvaló volt, hogy ezt nem a látogatóknak szánták, ugyanis tíz lépésenként kukák és szemeteszsákok leledzettek. De legalább a vattacukor és hotdog illata, ami körbelengte a helyet, elnyomta a szagokat. - Hol vannak a többiek?
- Elvesztettem őket - rántotta meg a vállát Ashley.
- Nem inkább ők vesztettek el téged?
- Ahogy vesszük. Sehol nem találom őket - panaszolta el, majd mintha csak most venné észre a g.l.-est, felhúzott szemöldökkel rápillantott. - Mellesleg te mit keresel itt?
Conlan láthatóan kényelmetlenül feszengett. Egyik lábáról a másikra állt, kezeit farmerjának zsebeibe süllyesztette.
- Bujkálok - jött végül a válasz tétovázva, mire Ashley összevonta a szemöldökét. Karba font kézzel várta, hogy a másik folytassa, és Conlan végül vette az adást. - Kieth az agyamra megy. Egyfolytában követ, millió kérdéssel bombáz. Egyszerűen nem bírtam már tovább, úgyhogy azt mondtam neki, hogy meg akarom nézni milyen jól céloz, és amíg ő azzal volt elfoglalva gyorsan elszeleltem - túrt a hajába.
Ashley felnevetett, abba se bírta hagyni. Az elbeszélés, és Conlan bosszús arckifejezése láttán nem bírt uralkodni magán, így hátra vetett fejjel kacagott, míg a fiú a szájára nem szorította a kezét.
- Cssss! - suttogta az arcába rémülten. - A végén még meghallja, amilyen szerencsém van.
A fiú szavai nem hatották meg, sőt csak még jobban nevetett tőle.
- A te hibád lesz, ha megtalál - hajolt közelebb a lányhoz, akinek végül elhalt a nevetése. Egyre jobban tudatában volt, hogy Conlan keze a szájára tapad, a másik pedig a derekára, s hiába volt rajta több réteg ruha, így is tisztán érezte a belőle áradó meleget.
Valószínűleg neki is ez juthatott eszébe, mert eltűnt az arcáról a bosszús kifejezést, és a helyét olyasmi váltotta fel, amitől Ash-nek görcse rándult a gyomra.
Conlan lassan elvette a kezét a szájáról, mire a lány idegesen megnyalta az ajkát. Egyikük se mozdult, csupán a pillantásuk kapcsolódott össze. Légzésük kapkodóvá vált. Mindketten érezték azt az erőt, ami egymás karjába taszította őket, és kezdtek belefáradni, hogy ellenálljanak neki. Egyazon gondolat járt a fejükben: talán ideje engedni neki.
Egy pillanatra sem szakítva meg a szemkontaktust egymás felé hajoltak, mikor is Ashley mozgást látott a szeme sarkából. Az ösztöneire hallgatva odapillantott, s épp látta Kieth-t kilépni egy sátor mögül. A fiú elveszettnek tűnt, és zavartnak.
Ashley megragadta Conlan pulcsiját, és egy kuka mögé húzta, el a kíváncsi szemek elől.
- Ash? - nézett rá értetlenül, mire a lány kifelé intett a fejével. Conlan óvatosan kilesett a kuka mögül, ahol kuporogtak, s egyből megértette a lány miért ráncigálta ide.
Hálásan nézett rá. - Én hősöm - viccelődött, mire Ashley játékosan meglegyintette a karját. Conlan kihívóan nézett a szőke lányra maga mellett, ajkán pedig gonosz mosoly jelent meg.
- Ne merészeld! - emelte maga elé a kezét Ashely, de túl késő volt. A fiú karjai kivágódtak, és az oldalát kezdte csikizni. Kapálódzva próbált szabadulni, az ajkába harapva, nehogy hangosan felnevessen. - Conlan! Eressz!
A fiú nem hallgatott rá, tovább csikizte, addig míg Ash kalimpáló keze le nem verte a szemét tetejére dobott félig megevett hotdogot, ami most az ő szürke pulóverén landolt, ketchup és mustár foltokkal pettyezve az anyagot.
Egy percre mindketten megdermedtek, majd nevetésben törtek ki.
Conlan lepöckölte magáról a morzsákat, de nem igazán segített a helyzetén. Tiszta mocsok volt.
- Gyere! - állt fel még mindig nevetve Ashley, a kezét nyújtva. Kieth már eltűnt, szóval miatta nem kellett tartaniuk. Conaln egy pillanatra ránézett, majd a kezére amit aztán megragadott, és felállt. - Kerítsünk neked valamit - húzta maga után, ki a szűk helyről a mulató forgatagba.
Végül egy sátor előtt találták magukat, ahol különféle pulcsikat, sapkákat, napszemüvegeket és pólókat árusítottak.
- Ezt - ragadott meg Ashley egy rózsaszín kapucnis pulóvert, amin az "I love New York" felirat díszelgett. - Ez kell neked - nyújtotta Conlannek vigyorogva, mire kapott egy csúnya pillantást.
- Szórakozol velem?
- Ne izélj már, csak ez van a méretedben. - A szájába harapott, ahogy végignézett a kínálaton, majd vissza a fiúra. - Ne légy már ennyire sekélyes. Tudod a rózsaszín nagyon szép szín, és elég divatos is mostanában, és nem csak a lányok körében.
Conlan úgy nézett rá, mintha megőrült volna. Biztos volt benne, hogy a lány valamikor erősen beütötte a fejét vagy valami, és most félrebeszél. Nem volt olyan felsőbb hatalom, ami rá tudta volna venni, hogy felvegye ezt a nevetséges pulóvert. Inkább parádézott volna félmeztelenül a tömegben, mint abban, de aztán támadt egy ötlete.
Megragadta Ashley kezét, és nem törödve a lány meglepett kiáltásával magához rántotta, és szorosan megölelte. Magának is alig akarta bevallani milyen jó érzés volt a karjában tartani, és hogy a lányból áradó friss illat milyen bódítóan hatott rá, de végül csak el tolta magától.
- Most már te se maradsz ki a buliból - pillantott jelentőségteljesen a lányra.
- Ohhh - lepődött meg Ash, ahogy szemügyre vette a ketchup és mustrár foltokat magán, amik a Conlanen lévők tükörképei voltak. - Ez gonosz volt.
Szerette ezt a kardigánt.
- Majd kimosod - rántotta meg a vállát a fiú, és meglóbált egy babarózsaszín förmedvényt az orra előtt. - Csak utánad - jelent meg az ajkán a gonosz mosoly, de gyorsan lehervadt mikor Ashley se szó, se beszéd levette a kardigánját, és magára kapta az I love New York-os felsőt. Abban reménykedett, hogy a lány épp annyira irtózna ebben emberek előtt mutatkozni, mint ő, de úgy tűnik tévedett. És a tévedésének következményeként, most ő rá is várt egy pulcsi.
Nem volt mit tenni, Conlan végül lecserélte a foltos felsőt a tisztára, bár ezt olyan arccal tette, mint akit a vesztőhelyre visznek. Legalábbis Ashley szerint, aki vigyorogva figyelte, majd a fejébe nyomott egy fekete sapkát.
- Tessék, nehogy valaki felismerjen ebben a felsőben - cukkolta.
- Nem is rossz ötlet - bólogatott Conlan buzgón, majd Ash fejére is nyomott egyet, és egy napszemüveget is a lány kezébe ejtett, felvéve ő is egy másikat.
- Na és most hogy tökéletes az álcánk? - nevetett Ashley, mire Conlan kézen fogva húzni kezdte a tömegen keresztül.
- Mit szólnál valami sötét helyhez, ahol véletlenül sem láthat meg senki?
A lány alig bírt lépést tartani Conlan sebes lépteivel, pláne úgy, hogy közben folytak a könnyei a nevetéstől, és arra gondolt, hogy így aztán tényleg senki nem ismerné fel őket, hisz pont úgy néztek ki, mint a turisták maguk körül. Ennek is volt köszönhető, hogy pillanatok alatt beleolvadtak a forgatagba.
A verőfényes napsütésben ide-oda hömpölygő tömegben nem tűnt fel a lány, aki egy vattacukros bódé mellett állt. A rávetülő fényben, olyan volt a haja, mintha szabályosan lángolna, mégsem volt feltűnő. Nem feltűnőbb a minden színben pompázó mikrofon hajú bohócnál, aki lufit hajtogatott a gyerekeknek.
April elfordította a fejét a zöld lufikutyától, és visszapillantott a szemközti sátornál nevetgélő párra. Boldognak tűntek, gondtalanak, és ugyan a zaj miatt nem hallotta miről beszélnek, de láthatólag jól szórakoztak.
Csippentett egyet a kezében tartott kék színű vattacukorból, és elmerengve figyelte, ahogy a nővére és Conlan eltűntek a tömegben. Nem hitte volna, hogy épp itt fog velük összefutni, azt pedig pláne nem, hogy egyszer látni fogja a nagy Ashley Goldwint, aki olyan szenvedélyesen szokott szónokolni a fényről, egy G.L.-essel kézen fogva sétálgatni. Elképzelése sem volt, mi történhetett ez alatt a pár hét alatt a Menedékben.
Nem érezte magát jól Acheronnál, épp ezért is kapva kapott az alkalmon, hogy végre kimozdulhat egy picit a villából.
Itt azt csinálhatott amit akart, akkor amikor akarta, és nem volt a nyomában egy hatalom mániás pasi sem, hogy megmondja mi legyen. Hetek óta, most először érezte magát szabadnak. Élvezte, egészen addig míg meg nem pillantotta a volt barátait.
Meghúzódva figyelte, ahogy sorra próbálgatják ki a játékokat, ahogy viccelődnek, s olyan honvágya támadt, hogy elakadt a lélegzete. Haza akart menni.
Már Ashley-re és Jason-re se volt olyan mérges. Jó persze, még mindig dühös volt, de úgy gondolta, tudná kezelni.
Már majdnem oda is ment hozzájuk, de aztán észrevette nem messze tőlük Pierre-t. Vele jött ide, csak a férfi épp elszaladt elintézni valamit Acheronnak - Aprilnek fogalma sem volt, mint akarhat egy vidámparkban, de mindegy - őt pedig addig magára hagyta.
Végül volt csapatának tagjai eltűntek a szeme elől, ő pedig morcosan tömött a szájába még egy kis vattacukrot.
- Az élet szívás - sóhajtott fel, majd elindult az ellenkező irányba.
Az emberek nagy ívbe elkerülték azt a társaságot, akik egy padon ültek.
- Gyerük már Cam, csak egy harapást - tolta Kassia a kezében tartott hotdogot Cameron orra alá, mire a fiú távolabb húzódott tőle a padon, miközben fintorogva rázta a fejét.
- Légyszi, a kedvünkért - szállt be a győzködésbe Tsunade is a fiú másik oldaláról, mire Cameron kétségbeesett, segélykérő pillantást vetett Alex-re.
- Ne néz rám, haver - szólt Alex egy újabbat harapva a saját hotdogjába. - Igazuk van.
- Felejtsétek el - makacsolta meg magát a szőke fiú, a fejét rázva. - Nem eszem szemetet.
A két lány a két oldalán csalódottan sóhajtottak fel. Nem értették, hogy nem lehet szeretni.
Cameron ezzel szemben azt nem értette, hogy lehet megenni ezt a borzalmat. Sosem rajongott a gyors kajákért, ellentétben a barátaival, akik a sokadikat falták befelé.
- Milyen amerikai vagy te? - nézett rá összehúzott szemmel Kassia. - Az ország egyik legnépszerűbb kajája, de te még megkóstolni se vagy hajlandó?
- Pontosan, ez hazaárulásnak minősül - kontrázott Tsunade is.
- Igazából nem - rázta a fejét Cameron, belekortyolva az üdítőjébe. A többiek azon csodálkoztak, hogy egyáltalán hajlandó üdítőt inni. - Bár sokféle elmélet létezik, de a hotdogot a német bevándorlók kezdték készíteni, és egy német hentes volt az aki 1867-ben New York-ban megnyitotta az első hotdog standot, szóval tulajdonképpen német.
- Jézusom ember - nyögött fel Alex, tettetet fájdalommal. - Addig úgyse hagynak békén, amíg nem eszel.
- Pontosan - szóltak kórusban a lányok, mire Cameron nagyot nyelve felpattant közülük.
- Inkább megyek megkeresem Ash-t. Elég régóta elment - pillantott Kassia lábánál lévő fehér táskára. - Mindjárt jövök, ti addig nyugodtan egyétek tovább ezt a...
Nem tudta befejezni a mondatot, mert Emily, aki eddig csendbe ücsörgött mellettük, most egy hotdogot tömött a fiú szájába.
A társaság elcsendesedett, ahogy a meghökkent Cameront figyelték, és várták a reakcióját.
Percekbe telt, mire a fiú lenyelte a szájába tuszkolt ételt. Mérgesen meredt a barna hajú lányra, aki vállat vonva állt előtte.
- Gondoltam megoldom a problémát.
- Mondtam, hogy nem akarom - csattant fel Cam, villámló szemekkel meredve rá.
- Nem ízlik? - húzta fel a szemöldökét a lány, és jelentőségteljesen pillantott a Cam kezében már félig eltüntetett kiflire.
- Jó aláírom nem rossz - forgatta a szemét -, de ez akkor is durva volt.
Barátjuk szavát hallva Kassia, Alex és Tsunade is felnevetett, majd mikor Cameron morcosan harapott még egyet, már szinte hisztérikusan röhögtek.
Nagy tömeg gyűlt a céllövölde elé. Körben álltak, és a négy fiút figyelték, akik mesteri, már szinte profi módon forgatták a fegyvereket a kezükben, és egymást túlkiabálva versengtek, ki tud több hurkapálcikát eltalálni egyetlen lövéssel. Eddig a magas bőrkabátos fiú vezetett, megjegyzéseket téve társaira.
- Elpuhultatok srácok! - röhögött fel, ahogy a fekete öltönynadrágot, és zakót viselő társának lövése mellé ment.
- Fogd be Jason - mordult rá Shane dühösen. Nem szerette, ha valaki jobb volt nála valamiben. - Egyébként is fegyver nem igazán fekszik nekünk, nemdebár?
Gúnyos megjegyzésére társai hümmögni kezdtek.
- Mit szóltok egy kis dodzsemhez? - tette a pultra Adam a saját fegyverét, és fejével arrafelé biccentett, amerre a játék fényei hívogatták az embereket.
- Törődjetek bele - vont vállat Jason - mindenben én vagyok a legjobb.
- Vagy nem - szólt hátra a válla felett a társaság negyedik tagja, ahogy lövése szétroncsolt négy pálcikát is. Jasonnek csak hármat sikerült. Gerald elégedetten fordult meg, és vigyorogva nézett Jasonre.
- Csak szerencséd volt.
- Attól még megvertelek.
- A nyereménye - szólt bele a vitába egy idősebb ázsiai nő, egy szőrös fehér majmot nyújtva Gerald felé. A fiú úgy hátrált el előle, mintha legalább egy atombombát akart volna rásózni. Adam és Shane röhögve fogták az oldalukat, társuk ijedt arckifejezése láttán.
- Igazad van Gerald, megvertél - bólogatott Jason, de látszott rajta, hogy ő is nehezen fogja vissza magát. - Tessék szépen itt a jutalmad. - S ezzel a fiú kezébe hajította a fehér majmot.
Társai nevetésétől kísérve Gerald egy kislány kezébe nyomta a fehér szőrös dögöt, és határozott léptekkel elindult a dodzsem felé. Majd ott megmutatja nekik, gondolta.
Hallotta, ahogy követik.
A négy fiú egymás mellett ültek, egy-egy autóban a pályán. Mindannyiuk arcán elszántság tükröződött, mintha csak a világ sorsa függne tőlük.
Mindannyiuknak az járt a fejében, hogy muszáj legyőznie a többieket.
- Szóval akkor háromra! - kiáltotta Adam.
- Három! - ordított Gerald.
- Kettő! - Shane kezei megfeszültek a kormányon.
- Egy! - Lépett a gázra Jason, s szinte abban a pillanatban meg is pördült, ahogy Adam nekiment. Szitkozódva fordította egyenesbe a járművet, majd a gázra lépve teljes lendülettel Shane autójának ment, aki ettől a pálya szélének csapódott.
- Bazd meg Stannard! - ordított Shane, majd Jason után indult.
A négy fiú harca megkezdődött.
Fiatal pár sétált a füvön keresztül kézen fogva. Lassan haladtak, mert a lány cipőjének sarkai minduntalan elsüllyedtek a puha földben.
- Országomat egy kikövezett járdáért - morogta, mire a mellette sétáló magas szőke fiú nevetve csókot lehelt a hajára.
- Én mondtam neked, hogy ne ebbe gyere.
- Jah - vetette oda durcásan, majd megkönnyebbülve fellélegzett, mikor végre szilárd talajra értek.
Megálltak egy pillanatra, és körbefordultak. Próbálták eldönteni merre is induljanak.
- Azért ez kicsi fura - jegyezte meg Trixie.
- Mi?
- Totál normális dolgokat csinálni - rántotta meg a vállát a lány. - Tudod, olyat amiben nem szerepelnek megalomániás fazonok világuraló tervekkel.
- Értem, mire gondolsz - bólintott Rick megszorítva a lány kezét. Elindultak balra, a hullámvasút felé. - Még csak fegyver sincs nálam.
- Nálam van - pillantott fel rá Trixie vigyorogva, mire a fiú a lemondóan csóválta a fejét.
- Komolyan hoztál magaddal?
- Persze. - Megmutatta neki a táskájába rejtett tőrt, majd vissza vette a vállára. - Fő az óvatosság.
- Ez inkább már paranoia, mintsem óvatosság. Az óvatosság az lett volna, ha normális cipőben jössz egy parkba. Talán a lábad sem törted volna ki.
- Még nem törtem ki.
- Aha, még.
- Jól van okostojás - bokszolt a karjába Trixie. - Inkább gyere és ülj fel velem a hullámvasútra.
- Ha jól emlékszem legutoljára mikor hullámvasúton ültél, olyan rosszul lettél, hogy járni is alig bírtál.
- Nem tudom miről beszélsz.
Rick elengedte a lány kezét, és szembefordult vele, hogy láthassa az arcát.
- Pedig elég emlékezetes délután volt. Olyan zöld lettél, mint a felsőd - mutatott az említett ruhadarabra, miközben hátrafelé lépkedett. - És úgy támolyogtál, mint egy részeg.
- Nem emlékszem - rázta a fejét.
Persze hazudott. Tökéletesen emlékezett arra a napra, ahogy arra is, hogy lehányta a saját cipőjét. Nem volt szép emlék.
Persze Rick is tudta, hogy hazudik, de egy kaján vigyoron kívül nem forszírozta tovább a dolgot.
- Vigyázz! - fogta meg Trixie a karját, és arrébb húzta. - Majdnem eltapostad szegény nyuszit.
Mindketten a fűbe néztek, ahol egy apró fehér nyuszi csámcsogott. A gazdája pedig valószínűleg az a három négyéves kisfiú volt, aki mellette ülve épp egy piros csokitojást bontogatott. Beszélt is a nyúlhoz, de egyikük sem értette mit.
- Érdekes házi kedvenc - jegyezte meg Trixie, ahogy tovább sétáltak.
- Biztos jobb, mint a macskád.
- Nem értem mi bajod Demonával.
- Trix, az a macska egy rémálom - csóválta a fejét a fiú.
Tudta, hogy a lány oda meg vissza van azért a dögért, bár az okát nem egészen értette.
- Csak megválogatja kivel legyen kedves.
- Akár a gazdája? - nevetett fel.
A lány nem válaszolt, csak mosolyogva bólintott.
Nem is tudta mikor töltöttek utoljára kettesben egy napot, anélkül, hogy az stratégia megbeszélésbe vagy edzésbe torkollott volna. Most minden olyan normálisnak tűnt. Egy pillanatig eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne ha hétköznapi emberek lennének. Vajon minden napjuk így telne? Békésen?
- Min gondolkodsz? - suttogta a fülébe a fiú, mire Trixie-n kellemes bizsergés futott keresztül.
- Csak azon, hogy fel akarok ülni az óriáskerékre.
- Kis hazug - csókolta meg Rick. - Na gyere - engedte el végül. - Nem emlékszem, hogy bármikor rosszul lettél volna tőle, szóval nem lehet baj.
Trixie fintorogva követte a nevető fiút.
- Vigyáz, mert rád uszítom Demonát - szólt utána - aztán akkor majd nevethetsz! - Gonosz mosolyt vetett rá. - Biztos nem leszel ilyen helyes össze-vissza karmolt arccal.
- Először is kicsim, a macskád ki van tiltva a házból azóta, hogy megkergette Speddy-t - állt meg, hogy bevárja a lányt. - Másodszor pedig: szerinted helyes vagyok?
Trixie a szemét forgatta, ahogy a fiú átölelte a derekát.
- Nem is dögös, esetleg észveszejtően szexi, csak simán helyes?
- Van olyan szó, hogy észveszejtően? - nevetett a lány.
- Összetöröd a szívem - tette mellkasára a kezét teátrális mozdulattal.
A lány lábujjhegyre állt, és gyors csókot nyomot az ajkaira mielőtt elhúzódott.
- Gyere, drámakirálynő, azt mondtad felülsz velem az óriáskerékre.
- Drámakirály esetleg - háborodott fel Rick, de azért engedelmesen tűrte, hogy a lány tovább vonszolja.
A lemenő nap fénye vörös és narancssárga lepelbe borította az eget a park felett, mire a csapat tagjai összegyűltek a parkolóban. A szórakozással töltött nap jó hatással volt rájuk, de mindannyian tudták, hogy ideje visszatérni a valóságba. Ahogy az autók liba sorban megindultak a kijárat felé, a nap a horizont alá bukott, s ahogy az utolsó sugarai is eltűntek a békesség, s jókedv is odalett.
~Alathea~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése