15. fejezet

Részhez készült előzetes:

*April*

Már igencsak elmúlt este hét is, mikor lefelé indultam a szobámból a gyors zuhany után. Szinte az egész napomat az edző teremben töltöttem, és most farkas éhes voltam. Kezdtem megérteni azokat a bugyuta filmes beszólásokat, mikor az egyik szereplő közli, hogy akár egy lovat is fel tudna falni. Na igen, egy lovat azért nem, de egy pizzát mindenképpen. El ne felejtsem megkérdezni Asht, hogy rendelünk-e pizzát.

Bár már több hete itt voltam, még is voltak, olyan dolgok amikről fogalmam sem volt. Bosszantó, de kezdtem megszokni a váratlan helyzeteket. Mint mikor egyszer még az elején zuhanyozni szerettem volna, de nem tudtam, hogy ha valaki azon az emeleten megnyit valahol egy csapot jég hideg víz zúdul rám. Fagyos élmény volt, ami úgy ért véget, hogy sikítva kiugrottam a zuhanyzóból Tsunade pedig benyitott, mikor ott álltam ruha nélkül, csöpögve és vacogva, hogy mi van. Nos, igen, váratlan, és olykor vicces helyzetekből nem volt hiány. Jasont, még mindig nem sikerült meggyőznőm arról, hogy megbízhat bennem. Az első alkalmat leszámítva még egyetlen egyszer sikerült lemennem hozzá, de az az alkalom is ugyanúgy végződött, mint az első.

Leugrottam az utolsó pár lépcsőfokon, és jobb felé befordultam a konyhába, ahol is földbe gyökerezett a lábam. Alex nekem háttal állt, a tűzhelyen kevergetett valamit egy fazékban, de nem is ez volt a sokkoló látvány. Bár szó mi szó, elég meglepő volt, hogy Cameron bárkit beengedett a konyhába. De az igazán elképesztő dolog az volt, hogy a beépített hifiből szóló számra a fiú hangosan énekelt, és közben a hátsóját riszálta.

- Standig on a dirty old roof top down below... - Nem tudtam eldönteni, hogy szépen hátráljak ki, vagy menjek beljebb és szóljak neki, hogy itt vagyok, de nem is volt rá szükség, mivel a nagy énekelgetés közben elkezdett forogni, majd hirtelen megtorpant mikor észrevett.

- Szia! - köszöntem, próbálva visszatartani a nevetés, de mikor Alex megragadta a karom, és behúzva a konyhába elkezdett forgatni, nem bírtam tovább. Hangosan nevetve táncikáltunk körbe, mígnem a nővérem döbbent arcát nem pillantottuk meg az ajtóban, ugyanott, ahol én álltam pár perccel korábban.

- Ashley! - kiáltott fel Alex Ash kezéért nyúlva, de ő láthatólag nem volt táncolós kedvében.

- Hol van Cameron? - kérdezte, lehalkítva a zenét, és ezzel véget vetve a jó hangulatnak. Alex visszafordult a tűzhely felé, és ismét megkavarta a levest. Illetve, csak gondolom, hogy az volt; mintha lötyögött volna.

- Fogalmam nincs, de végre van alkalmam főzni. Mindjárt kész, addig csüccs!

Ezzel a felszólítással mindkettőnket, egy-egy magas bárszékre nyomot a pult mellett.

Engedelmesen vártuk, hogy kész legyen a mesterművével, és még akkor sem gyanakodtunk mikor Kassia beviharzott a konyhába, majd mikor meglátta Alexet a tányérokkal bűvészkedni fordult is kifelé azzal a felkiáltással, hogy rendel pizzát.

Legalább tudom, hogy rendelhetek pizzát, ha akarok, bár elképzelésem nincs, hogy talál ide szerencsétlen pizzafutár.

- Parancsoljanak hölgyeim! - tett le elénk egy-egy barna valamivel teli tányért. Bizalmatlan pillantást vetettem előbb a levesre, majd Ashley-re, aki ugyanolyan kétségbeesett tekintettel nézett vissza rám. - Rajta egyetek!

Vetettem Alexre egy mosolyt, majd összeszedve magam megfogtam a kanalat. Annyira rossz azért még sem lehet, nem igaz?

Tévedtem.

Ahogy az első kortyot lenyeltem, kis híján köhögő rohamot kaptam, a szemembe pedig könnyek szöktek. Eszméletlenül fűszeres volt, és ha ez nem lett volna elég, mintha három hete érlelődött volna. Kezdtem érteni Cam miért nem engedi Alexet a konyhába. Nem akarja, hogy megmérgezzen minket.

- Na milyen? Finom ugye? Saját recept. - A vigyorgó fiú leült elénk egy tállal, miközben megerősítésre várt.

- Isteni - nyögtem ki nagy nehezen, Ashley pedig helyeslően hümmögött. Nem néztem rá, de biztos voltam benne, hogy körülbelül annyira ízlik neki is, mint nekem.

Alex önelégül, büszke vigyorral az arcán emelte a szájához a kanalat, hogy a következő pillanatban undorodva lökje félre.

- Megbolondultatok? - nézett ránk elképedve. - Ez borzalmas! Mintha büdös zoknit áztattak volna benne. Héé, Kassia! Hagyj nekem is pizzát!

Alex ezzel kiviharzott a konyhából ott hagyva a nővéremmel, akivel döbbent pillantásokat váltottunk, majd hangos nevetésben törtünk ki. Percekig nevettünk, komolyan már a hasam is megfájdult benne, mikor Ash felállt, és fogva a tányérokat, és a levest is, majd az ehetetlen kotyvalékot a mosogatóba öntötte.

- Mit szólnál ha csinálnék egy szendvicset? - kérdezte, én pedig a könnyeimet törölgetve bólogattam. 

*Trixie*

Az ablakban állva néztem, ahogy a vihar közeledtét jelző sötét esőfelhők lassan szétterülnek az égen. Ahogy bámultam őket, úgy tűnt a sötétség szélsebbesen kanalazza be a fényt, nem hagyva maga után mást, csak szürke ürességet. Ha hittem volna a babonákban, vagy egyéb ostoba előjelekben azt mondtam volna, hogy valami rossz dolog készül. Valami katasztrofális. De nem hittem bennük, bármely találói is volt az idő hangulatomhoz és döntésemhez képest.

Lassan hátat fordítottam az ablaknak, és nem törődve az egyre hangosabb dörgésekkel elindultam, hogy megkeressem Ashley-t, és előadjam a tervem, mely minden bizonnyal Shane vesztét okozza majd. Nem voltam benne biztos, hogy száz százalékosan helyesen teszem, amit teszek, de ez az értelmetlen háború kezdett elfajulni.

Épp ma délután voltam fültanúja, ahogy April két edzés között Ashley-nek mesélte mit műveltek vele az Erődben, és a hallottaktól felfordult a gyomrom. Shane túl messzire ment, és meg kellett álltani - bármi áron. Nem hagyhattam, hogy még több ártatlan sérüljön meg csak azért, mert nem vagyok képes túllépni azon, hogy a testvérem egy szörnyeteg lett.

Gondolataimba merülve haladtam keresztül a Menedék folyosóin, egyik sarkon fordulva be a másik után. Ez alatt a pár hét alatt egész jól kiigazodtam már az épületen. Kezdtem hozzászokni többek között ahhoz is, hogy ha leakartam menni egy pohár vízért tíz perces sétára készüljek. Ezért is kezdtem üveges vizet tartani a szobámban. Hülye leszek óránkét lefutkosni ha megszomjazok.

- Héé! - kiáltottam fel, mikor az egyik saroknál valaki belém ütközött. Megtántorodtam - hogy a fenébe ne, mikor tíz centis sarkakon lépkedtem -, de erős kéz ragadta meg a könyököm mielőtt elestem volna.

- Bocs bogárka, de rohanok - jegyezte meg Alex, majd kikerülve már ment is tovább.

- Alex! Nem tudod hol van Ashley? - kiáltottam a fiú után.

- A konyhában.

- Köszi. - Visszafordultam, de valami szöget ütött a fejembe. - Mióta vagyok bogárka? - szóltam utána, de választ már nem kaptam rá, csak a nevetését hallottam még, ahogy benyitott Kassia szobájába.

Fejcsóválva haladtam tovább, magamban mosolyogva. Alex-el sikerült megtalálni a közös hangot, bár azt, hogy a megismerkedésünk estéén orrba vágtam még mindig felemlegeti.

Igaza volt, valóban a konyhában találtam a vezetőnket, és nem csak őt, de Aprilt is. Aprillel kapcsolatban visszásak voltak az érzéseim. Normál esetben egy halál aranyos lány volt, de olykor olyan hisztit tudod csapni, hogy csak a fejem fogtam.

 Ashley már más kérdés volt.  Még mindig nem bízott bennem teljesen, amiért persze nem is hibáztattam, de azért kezdett idegesíteni. Ez a mostani kis tervem is a bizalom elnyerését szolgálta főleg.

- Zavarok? - léptem be. Mindketten felnéztek a szendvicseikből, majd Ashley nemet intett a fejével, így hát leültem velük szembe egy székre.  - Igazából szerettem volna beszélni veled.

Ashley kíváncsian húzta fel egyik tökéletes szőke szemöldökét, de gondosan megrágta és lenyelte a falatot mielőtt válaszolt volna.

- Miről?

- Van egy ötletem, amivel talán Shane elé kerülhetünk egy lépéssel - vágtam egyből a közepébe, összefonva a karom magam előtt.

Bizalmatlan pillantást vetett rám, majd letéve a ételt a tányérra megtörölte a száját egy szalvétával. Visszafojtottam egy gúnyos mosolyt. Csodálkoztam, hogy nem késsel és villával evett.

- Hallgatlak.

- Shane-t nem érdekli semmi, csak saját maga és a tervei - kezdtem magabiztosan, ami tulajdonképpen egyáltalán nem voltam. - Arra gondoltam, hogy a hiúságát, az egóját használhatnánk ki ellene.

- Hogyan? - szólt közbe April is.

- Jelen pillanatban két dolog van, amit csapásnak tekinthet az egójára. Az egyik - emeltem fel egy ujjam - Jason szökése és, hogy kihozott téged.

- Nem fogod a húgom használni.

- Nem engedem, hogy Jasont használd.

Egyszerre csattantak fel, mire megadón feltartottam mindkét kezem. - Esetleg befejezhetem a mondatott? - kérdeztem gúnyosan, mire két szúrós szempár meredt rám lesújtón. Felsóhajtottam.  - Szóval, ha hagytátok volna, hogy befejezzem a gondolatmenetet, rájöhettetek volna, hogy eszem ágában sincs Jasont, vagy téged lógatni csaliként a bátyám orra előtt. Viszont velem már más a helyzet.

- Álljunk meg egy pillanatra - intett Ashley. - Te magadat akarod csaliként használni?

- Pontosan. - bólintottam. - Shane-t még egy dolog idegesíti, és az én vagyok. Az, hogy a drága hugicáját nem tudta meggyőzni az igazáról. Na már most, mi van ha felhívom, és megmondom neki, hogy igaza volt. Ha azt mondom, azt itt töltött idő alatt rájöttem, hogy épp olyanok vagytok, mint amilyennek leírt titeket, és csatlakozni akarok.  - Elnéztem a két lány feje fölött, ki a haragos természetbe, és csüggedten folytattam. - Ismerem a bátyám. Igent fog, mondani, de nem akarja majd, hogy odamenjek, hanem azt fogja mondani, hogy maradjak itt, és informáljam a lépéseitekről.

- Te pedig így minket láthatnál el információval róluk - bólintott Ashley elgondolkodva. - Be kell valljam ez egyáltalán nem rossz ötlet, de mi rá a garancia, hogy ezt komolyan is gondolod, és valójában nekünk dolgozol és nem nekik?

- Még mindig nem bízol bennem, igaz? - Farkasszemet néztünk. - Viszont sajnálattal kell közölnöm, hogy én vagyok az egyetlen esélyed. Tisztában vagy vele mi forog kockán.

- Szerintem megér egy próbát - jegyezte meg April halkan, Ashley pedig a húgára kapta a tekintetét. Néma párbeszéd folyt köztük, melyet én nem érthetem, és nem is akartam. Biztos voltam benne, hogy mindkettőjüknek eszébe juttott Steve, aki pár napja tűnt el. Rick azt mesélte, Ash biztos benne, hogy a G.L. fogta el, hogy információt húzzanak ki belőle. Valószínűleg igazuk volt.
Hátra dőlve a széken újra kibámultam az ablakon, mígnem Ash hangja rántott vissza a gondolataimból.

- Rendben - nyújtotta felém a telefonját. - Hívd Shane-t, és mond meg neki, hogy eleged van belőlünk. Hangosítsd ki!

Fejcsóválva vettem elő  saját mobilom, és tárcsáztam Shane-t.

- Kicsit sem tartaná furának, hogy ismeretlen számról hívom - néztem rá. - Ráadásul az ő kapcsolataival nem lennék meggyőződve arról, hogy nem tudja a számod.

Ashley nem szólt semmit csak hallgatott, de a készüléket elrakta. Mindhárman néma csendben figyeltük az asztalra rakott telefont, mely hangosan kicsengett egyszer... kétszer... háromszor.

- Trixie?

- Adam? - kérdeztem elképedve, April pedig összerázkódott Ashley mellett. - Mi a francot keres nálad Shane telefonja? Vele akarok beszélni, nem veled. Keresd meg, azonnal!

- Így kell üdvözölni egy rég nem látott barátot? - hallatszott gúnyosan a vonal túl feléről, mire ökölbe szorult a kezem. Ashley időközben kiterelte a konyhából remegő húgát, de ő nem ment vele. Meg állt az ajtóban, és onnan figyelt.

- Előbb fagy be a pokol, minthogy mi barátok legyünk Greenfield. Most pedig add a bátyámat!

 *Shane*

Vér fröccsent szerteszéjjel, ahogy Gerald lecsapott a bárddal. Az asztalhoz kötözött férfi felüvöltött, én pedig szinte az arcába mászva kérdeztem.

- Mit tudsz a könyvről?

- Semmit - ordított fel ismét, mikor Gerald egy újabb ujjától szabadította meg. - Nem tudok semmit, nem is hallottam még róla.

A fickó zokogni kezdett, én pedig undorodva léptem félre. Elegem volt ezekből a tudatlan nyomorékokból, akik már a puszta jelenlétemtől is sírásban törnek ki, miközben a mamát hívják. Szánalmas lények voltak, nem érdemelték meg azt, hogy magunk közül valónak nevezzük őket, és ez mind Ashley Goldwin hibája. Amióta rátaláltunk a Menedékre szüntelen megfigyelés alatt tartottuk, ezért tudtuk többek közt azt is, hogy a istentelenül makacs húgom beállt azok közé a majmok közé. Nevetséges volt az egész, és semmi értelme nem volt a megfigyelésnek. Épp ez volt az oka, hogy kaptunk az alkalmon, és elhoztuk a fickót.

- Utolsó esély, Steve - fordultam vissza a srác felé. - Mondd meg hol a könyv és talán gyors halálod lesz, de a nem... garantálom, hogy darabokban küldelek vissza a szöszinek. Hmm, nem is rossz ötlet. Talán még egy piros masnit is szerzek.

Gerald felröhögött mellettem, és én is elmosolyodtam, bár ez inkább volt ördögi, mint kedves, tisztában voltam vele. A fal elé sétáltam, és szemügyre vettem a felfüggesztett fegyvereket és különböző kínzó eszközöket. Rengetek vér folyt már ebben a szobában - és nem csak ellenségé. Volt már rá példa, hogy egy-egy emberem is itt kötött ki, mikor nem értett velem egyet, vagy volt annyira pofátlan, hogy megkérdőjelezte a parancsaimat.  Ez a szoba több szenvedést, és kegyetlenséget látott pár év alatt, mint az egész épület pár évszázad alatt.

Óvatosan leakasztottam egy hosszú kardot, és szemügyre vettem a kétélű pengét. Borotvaéles volt, és olyan tiszta, hogy az acél lapban még a saját tükörképem is láttam. Megköveteltem az emberektől, hogy használat után alaposan tisztítsanak meg mindent amit kézbe vettek. 

Míg én a fegyverekben gyönyörködtem, Gerald megemelte az asztalt, így Steve barátunk most majdhogynem álló helyzetben függőt a rozsdamentes asztalon. Elé sétáltam, és egy laza csukló mozdulattal megpörgettem a kezemben a fegyvert, épp annyira messze, hogy még ne öljem meg, de annyira azért közel, hogy sérülést ejtsek. Ismét felüvöltött, én pedig elkönyveltem, hogy ez is csak egy használhatatlan senki, mikor nyílt az ajtó, és Adam sétált be rajta a telefonommal a fülén.

- Jól van na, nem kell rögtön leharapni a fejem - szólt bele dühösen, majd a kezembe lökte a vékony fekete készüléket. Gyilkos pillantást vetettem rá, de rögtön el is feledkeztem arról az idiótáról, ahogy megláttam ki a hívófél.

- Trixie?

- Shane, beszélnünk kell - hallatszott a vonal túlvégéről, a fejemben pedig egyből forogni kezdtek a fogaskerekek, miközben a vészjelző élesen sivított. Biztos voltam benne, hogy nem azért hívott, mert hiányzott neki a hangom.

- Miről?

- Találkozhatnánk?

- Nightmare Pub, egy óra múlva.

- Rendben.

Kinyomtam a telefont, és Adam kezébe dobtam a kardot.

- Ma van a szerencse napod haver - vetettem oda a fogolynak, majd intettem Geraldnak, hogy kövesen. Egy szó nélkül jött utánam. A lába teljesen meggyógyult, így már semmi nem emlékeztetett a pár héttel ezelőtti kirohanásomra.

- Mit akarta a húgod?

- Valamit tervez ebben biztos vagyok, de ez nekünk épp kapóra jön. - Felszaladtam a lépcsőn, és egy határozott kézmozdulattal elküldtem Conlant, aki épp felénk tartott. - Mosakodj meg, tíz perc múlva a garázsban!

Otthagytam Geraldot, és én is a szobám felé vettem az irányt, hogy gyorsan átöltözhessek. Meglepett ez  hívás, tény, de épp kapóra jött. A drága kicsi húgomnak fogalma sem lehetett róla mit tartogatok neki. Nem voltam ostoba, tudtam, hogy forgat valamit a fejében, de terveim épp nekem is voltak.
Meglátjuk kié a jobb.

*Trixie*

Összepattintottam a telefont, és zsebre vágtam, nem törődtem a testemet rázó remegéssel. Azt hiszem ezt még sem gondoltam át olyan alaposan. Ashley fürkészve figyelte minden mozzanatom, miközben az ajtófélfának dőlt, és egy szőke hajtincset tekergetett.

- Nem kéne egyedül menned - jegyezte meg végül.

- Nem vihetek senkit magammal, azonnal lebuknánk, te is tudod.

- Már pedig nem engedem, hogy egyedül menj! - csattant egy kemény hang, mire mindketten megugrottunk. Rick, mintha a semmiből termett volna ott, és villámló szemmel méregetett hol engem, hol Ashley-t, de pechjére egyikünket sem abból a könnyen megadó fajtából gyúrtak, így álltuk a pillantását.

 - Hogy kerülsz ide? Nem azt mondtad, hogy be kell menned a városba valami alkatrészért vagy miért? - Bevallom a hangomban volt egy ici-pici bűntudat, mivelhogy direkt jöttem most Ashez. Tudtam, hogy Rick ellenezné a tervem, és megpróbálna lebeszélni.

- De úgy volt - nézett rám dühösen. - De fönt hagytam a dzsekim, visszafelé pedig belebotlottam egy feldúlt Aprilbe, aki volt olyan rendes, és felvilágosított a tervről, ha már a barátnőm nem tette meg.

- Tudtam, hogy elleneznéd - vontam vállat, mire ha lehet még ingerültebb lett. Összeszorított szájjal az asztal túl feléhez lépett és áthajolt rajta.

- Persze, hogy ellenezném az istenit! - Az ökle keményen csattant az asztalon, mire összerezzentem.

- Rick! - Ashley a fiú vállára tette a kezét, de megráztam a fejem.

- Menj csak, Ashley, megoldom. - Keményen néztem a szürkészöld szempárba. - Ha visszajöttem a találkozóról, beszámolok.

Láthatólag Ashnek nem tetszett, hogy ott kell hagynia minket, de végül bólintott, és csendben távozott. Egyedül maradtam hát egy mocskosul dühös fiúval, aki még mindig szikrázó tekintettel méregetett.

- Őrültséget művelsz, csak hogy bizonyíts valamit, amivel mindenki tisztában van!

- Nem azért csinálom, hanem, hogy segítsek.

- Segíts máshogy. - Megkerülte az asztalt, majd megfordítva a bárszéket, amin ültem szorosan elém állt, két kezét az asztalra téve mögöttem. - Ne úgy, hogy csalit csinálsz magadból.

- Rick...

- Egyszer már elveszítettelek miatta, nem fogom hagyni, hogy újra megtörténjen.

- Nem fog. Megígérem.  - Átkaroltam a nyakát, majd finom csókot leheltem a szájára. - De most mennem kell.

Lecsúsztam a székről, ő pedig hátra lépett.

- Veled megyek - jelentette ki, mikor már azt hittem, sikerült jobb belátása bírnom. Felsóhajtottam, és már épp meg akartam mondani, hogy egyedül megyek, de nem hagyta, hogy szóhoz jussak.

- Megvárlak a kocsiban, de akkor is megyek.

Meg sem próbáltam vitába szállni vele, tudtam, hogy semmi értelme nem lenne, így csak bólintottam. Mellesleg, ha őszinte akarok lenni, kicsit meg is nyugtatott a tény, hogy ő is ott lesz. Na persze ezt a világért sem ismertem volna be.

- Menjünk - indult határozottan az ajtó felé én pedig követtem.

Az út csendben és gyorsan telt, túl hirtelen értük el a Revenge negyedet. Végig azon járt az agyam, hogy mi lesz ha ismét szemtől szembe kerülök Shane-nel. Utoljára mikor találkoztunk kórházban ébredtem egy veszekedés után, s bár a balesetemhez nem volt  köze, mégis miatta történt, és ezt nem tudtam elfelejteni.

Az eső szemerkélni kezdett, ahogy a kilincsre tettem enyhén remegő kezem, de nem tudtam kinyitni. Rickre pillantottam, de ő nem nézett rám. Egyenesen előre bámult, és úgy szorította a kormányt, hogy elfehéredtek az ujjpercei. Ő nyomta le a központi zárat, hogy ne tudjak kiszállni.

- Tudod - fordultam felé kikapcsolva a biztonsági övet - ahhoz, hogy találkozhassak vele, előbb ki kéne szállnom, vagyis jó lenne ha kiengednél.

Keserűen felnevetett, majd elengedve a kormányt rám nézett.

- Gyere vissza, Trix. Gyere vissza hozzám.

- Visszajövök - pislogtam meghatóan, mire bólintott, és feloldotta a zárat, én pedig kiszálltam, és elindultam a Nightmare felé. Az eső egyre jobban rákezdett, miközben sietős léptekkel haladtam célom felé. A gondolataimat még mindig Rick kötötte le. Nem is tudom, olyan volt, mintha azt hinné sosem lát többet és ez megijesztett.

Aztán ténylegesen is halálra rémültem, mikor az egyik kis mellék utcából egy kéz megragadta a derekam, és berántott a járdáról. Egy másik kéz a számra szorult, megakadályozva, hogy felsikítsak, aztán éreztem, hogy egy tű fúródik a nyakamba. A szemem kikerekedett a döbbenettől és a félelemtől. Különlegesként megtanultam, hogyan harcoljak ellenük, de azt már nem, mit tegyek, ha egyszerű emberi módszerekkel kerülök szembe. Elkeseredve próbáltam szabadulni, de éreztem, hogy a sötétség lassan megragad és magával húz. Nem bírtam nyitva tartani a szemem, és a tagjaim lassan elernyedtek támadóm vasmarkú szorításában. Utolsó gondolatom az volt, hogy milyen ironikus, hogy Rick velem jött, hogy ne történhessen bajom, most mégsem tud rajtam segíteni holott csak pár száz méterre van tőlem.

*Shane*

Szorosan tartottam amíg elernyedt a szorításomban, majd a karomba kapva beljebb vittem a sötét sikátorban, el a kíváncsi tekintetektől. Gerald szorosan mögöttem jött, miközben az üres fecskendős tűt a földre hajította.

- Tudod mi a dolgod - fordultam keményen az emberem felé, lefektetve Trixie-t a földre. Gerald bólintott, és mellé térdelve kezeit két oldalt a fejére tette. Csendben figyeltem a falnak dőlve, miközben az eső most már szakadatlanul zuhogott, jéghideg vízesésként áztatva el minket és mindent. Fintorogva emeltem fel a kezem, s bosszúsan néztem, ahogy zakóm finom anyagából dőlni kezd a víz. Utáltam az esőt.

- Kicsit drasztikus módszer nem gondolod? - szólalt meg Gerald halkan, de kezét nem vette el, és a szemét sem nyitotta ki.

Igaza volt. Kicsit valóban túlzásnak tűnhetett, de szükségszerű volt. Tudtam, hogy Trixie sem azért jött, mert békülni akart volna. Neki is volt egy terve, amiben főszerepet kaptam. Talán még be is jött volna, ha nem épp engem akar átverni. Túl jól ismertem, és tudtam, hogy a látszat ellenére képtelen kegyetlenül és számítón gondolkodni. Nem az ő stílusa volt. 

Ha nagyon, nagyon őszinte akartam volna lenni, bevallom, hogy egy kicsit bántó volt a dolog, hogy a saját húgom ellenem fordult. Inkább segítenie kellene, mint egy igaz testvérnek, hogy elérjem a céljaimat, nem pedig tudatlanul elítélni és elrohanni. Ráadásul egyenesen az ellenség karjaiba futott, mintha ők jobbak lennének nálam. Abszurdum.

- Shane, befejeztem. - Gerald hangja visszarántott a jelenbe, és ismét rájuk fókuszáltam. Trixie még mindig eszméletlenül feküdt, de már csak percek kérdése volt, hogy magához térjen.

- Sikerült?

- Elméletben.

- Mi az, hogy elméletben, bazd meg?! - léptem villámló szemekkel Gerald elé. - Igen vagy nem?

- Igen - felelte szenvtelenül, én pedig lenyugodtam. Mostanában elég sűrűn feszegették a türelmem határait. Ezek az idióták semmiből sem tanultak.

- Rendben - bólintottam. - Ideje, hogy elpusztítsuk a Szövetséget.

Trixie mellé térdeltem, nem törődve, hogy az egyik legfinomabb Ermenegildo Zegna öltöny volt rajtam.

Kezemmel finoman kisimítottam az arcából egy vizes barna tincset, az apró érintésre pedig a szeme kipattant. Füstszürke pillantása az enyémbe mélyedt, és ajkam lassan mosolyra húzódott. 

*Rick*

Türelmetlenül pillantottam az karórámra az elmúlt egy órába már vagy milliomodik alkalommal, de a mutató még mindig olyan volt, mintha visszafelé mozogna. Ideges voltam, és lassan ott tartottam, hogy utána megyek,  lesz ami lesz alapon, még ha ezzel mindent elszúrok is és ő sem áll velem szóba többé. A várakozásnál minden csak jobb lehetett.

Kétségbeesetten túrtam a hajamba, miközben a szememet meresztgettem a kinti sötétségbe, abban a reményben, hogy végre megpillantom az esőben, de természetesen fölöslegesen, mivel Trixie-nek még mindig híre hamva sem volt.

A szívemet, mintha egy jeges kéz markolta volna szorosabban, és szorosabban minden eltelt perccel. Gyűlőltem még a gondolatát is annak, hogy egyedül kell megbirkóznia Shane-nel, még ha ez ostobaság volt is részemről. Shane a testvére volt tulajdonképpen, és isten a tanúm rá, hogy buzgón imádkoztam, hogy a seggfejnek ez jelentsen valamit. Tudtam, hogy ha bármi baja esne, nem lenne az a hatalom mely képes megállítani, hogy puszta kézzel tépjem szét.

- Pokolba az egésszel! - csaptam dühösen a kormányra, és épp az ajtó felé nyúltam, mikor a szélvédőn át egy alakot pillantottam meg. A kocsi felé szaladt, engem pedig elöntött a megkönnyebbülés, mert ilyen távolságról is megismertem Trixie alakját. Ezer közül is felismerném.

Átnyúlva az ülésen kinyitottam az ajtót, a következő pillanatban pedig egy ázott, vacogó, de láthatóan sértetlen lány csúszott a bőrülésre. Szinte még be se ült, de már azonnal a karomba zártam. Elmondani nem tudnám mennyire örültem, hogy látom. Elhúzódtam, épp annyira, hogy a szemébe nézhessek.

- Jól vagy? - kérdeztem az arcát simogatva, majd mikor bólintott megcsókoltam.

- Menjünk vissza - húzódott el. Összevontam a szemöldököm, és fürkészve vizsgálgattam az arcát, de nem nézett rám. Egyenesen kifelé bámult az ablakon.

- Trix?

- Minden rendben, csak el akarok tűnni innen - fonta össze a karját maga előtt fázósan, miközben vetett felém egy apró mosolyt.

Bólintottam, majd gyújtás adtam, és maximumra állítottam a fűtést, de nem indultam még el, helyette áthajoltam rajta, és egyetlen mozdulattal bekapcsoltam a biztonsági övét. Ez a találkozó jobban megviselte, mint mutatta. Máskor mindig az volt az első dolga, hogy bekapcsolta, ha beül egy autóba.

Aggódó pillantásokat vetve rá a szemem sarkából sebességbe tettem a kocsit, és haza felé indultam, egy néma lánnyal magam mellet, aki a sötét vihart fürkészte az ablakon át.

Trixie-vel a konyha felőli ajtón léptünk be a házba, és cseppet sem voltam meglepve, hogy az asztal mellett nem csak Ashley, de Alex és Cameron is ott ült. Azok ketten folyamatosan veszekedtek valamin, de abban a pillanatban, hogy beléptünk elhallgattak és feszülten fordultak felénk. A kezem megnyugtatónak szánt mozdulattal Trixie vállára raktam, de elhúzódott, én pedig megdermedtem. 

Értetlenkedve néztem rá, de még mindig nem nézett rám, és lassan kezdtem aggódni. Mi a pokol történt abban a bárban? 

Ash megköszörülte a torkát, mire keresztbe fonva a mellkasom előtt a karom a falnak dőltem. Alex kérdő pillantást vetett rám, de nem törődtem vele. Elmélyülten tanulmányoztam az ázott barna lányt, és próbáltam rájönni mi nem stimmel. 

- Hogy ment? - tette fel a mindenkit foglalkoztató kérdést Ash.

- Jól. Elhitte a mesémet, és ahogy arra számítottam azt akarja, hogy itt maradjak és neki kémkedjek. 

- Nem kérte, hogy mond el neki hol a Menedék? - kérdezte Cameron szemöldökráncolva, mire Trixie megrázta a fejét.

- Felesleges lett volna, már tudja. 

- Hogy mi? - pattant fel Ashley a helyéről. A szobában minden arc döbbenetet és hitetlenkedést sugárzott, köztük az enyém is. Erről egy szót sem szólt. - Elmondtad neki?

- Persze - vont vállat. - Még térképet is rajzoltam. Jézusom ne már, csak vicceltem! - csattant fel, de mikor senki nem reagált, csak megadóan felsóhajtott. 

- Ha nem te mondtad meg neki, akkor honnan tudja? 

- Emily.

- Ki az az Emily?

- Az egyik embere. Bárkit megtalál akivel közelebbi kapcsolatban áll. 

- Jason - vontam le a gyors következtetést, Trixie pedig először nézett a szemembe, amióta elindultunk. Mintha egy idegen pillantott volna rám. Kirázott a hideg tőle, de nem volt alkalmam megkérdezni, hogy mi történt, mert Ashley még nem végzett, ezért összeszorított szájjal, de hallgattam. 

- Ha tudják, hogy hol vagyunk miért nem támadtak még? - tette fel a logikus kérdést Cam.

- Más terveik vannak. Apropó Ash. - Trix a zsebéhez nyúlt, és egy lapos masnival átkötött dobozt húzott elő. - Shane parancsa úgy hangzott eredetileg, hogy ezt csempésszem a párnádra, de mivel nem neki hanem nektek dolgozom valójából, parancsolj. 

Ash értetlenkedve vette el a dobozt, én pedig értetlenkedve figyeltem a barátnőm ajkain játszó álszent, gúnyos mosolyt, de mielőtt rájöhettem volna, hogy tényleg azt láttam amit látni véltem a mosoly nyomtalanul eltűnt. Biztos csak képzelődtem, ráztam meg a fejem, és vissza pillantottam Ashley felé, aki épp akkor vette le a doboz tetejét, amit aztán felkiáltva elhajított. A konyha padlóján egy fejetlen fül csúszott végig, véres csíkot hagyva maga után.

Rövid időn belül másodjára ereszkedett a társaságra döbbent csend. 

- Ez végig ott volt nálad? - ragadtam meg a kezét, kényszerítve, hogy végre rám nézzen. - Miért nem szóltál? 

- Nem volt jelentősége - vont vállat, mire úgy léptem hátra, mintha behúzott volna. - Egy levágott véres fülnek nem volt jelentősége? 

- Kinek a füle? - kérdezte Ashley reszketeg hangon, mintha épp a hányingerével küszködne. 

- Nos, egy emberrel kevesebbért kell aggódnod. Steve-nek annyi. 

- Legalább tudjuk miért nem hallotta a hívásainkat - jegyezte meg a fület bámulva Alex, mire lesújtó pillantással jutalmaztam, és nem csak én. 

- Egyelőre ennyi, ha nem bánjátok most megyek, és veszek egy forró fürdőt, aztán lefekszem aludni. Jó éjt.

Trixie választ sem várva kiviharzott a konyhából, ott hagyva minket. 

- Na, akkor most én kérdem tőled - nézett rám Alex. - Mi van veletek? Eddig, olyanok voltatok, mintha a vattacukrot és a mignon t összekevertem volna. Ragacsos, és édes. Most meg...

- Ja, haver, ha rájövök te leszel az első akinek szólok - vágtam grimaszt, leülve az asztalhoz. Fejem a kezemre hajtottam. - Azóta ilyen, mióta találkozott Shane-nel. 

- Tartsd rajta a szemed Rick. Szükség van rá.

Felemelve a fejem farkasszemet néztem a vezetőmmel, aki eddig tudomást sem akart venni a lányról, most még is arról prédikál, milyen fontos. 

- Hidd el, hogy tudom, Ash. Jobban, mint te.

Egész fejezet: ~Alathea~

Íme a 15.fejezet! Jó olvasást. A visszaszámláló óráért elnézést kérünk, elvileg 11 órára volt állítva... de így most akkor a számláló szerint pár órával előbb érkezett a fejezet :D 

B.A.D