14. fejezet

Részhez készült előzetes:

*Shane*

Ugyanabban a karosszékben ültem még mindig, mint órákkal ezelőtt. A keresőcsoportok visszatértek, de sikertelenül. Jasonnek és a fogolynak nyoma veszett. Valami mást kellett kitalálnom, itt csak egy valaki győzhet, és az én leszek, kerül, amibe kerül. Kiutat keresve merültem el gondolataimban, a rendetlen, véráztatta padlós teremben.

- Húha, hallottam mi történt, és ezek szerint nem hazudtak a többiek, mikor azt mondták Shane begőzölt - lépett be a helységbe egy barna hajú, alacsony lány, arrébb tolva egy széket, és átugorva egy kisebb vértócsát.

- Emily! Örülök, hogy megtisztelsz végre a jelenléteddel. Hogy van az öcséd? - egyenesedtem fel a görnyedt pózból, könyökömet a karfára helyezve.

- Köszi, szerencsére jól. Már túl van az életveszélyen. Utálom, hogy tűzoltó lett belőle, így állandóan aggódhatok, és most utol is érte a sors – babrált az ujján lévő gyűrűkkel.

- Ami jön, annak úgyis jönnie kell. Na de most - köszörültem meg a torkom -, hogy már itt vagy, szükségem van a képességedre.

- Okés, lefürdöm, kipakolok, elintézek még ezt-azt és jövök. - Megfordult és a kijárat felé tartott.

- Ez nem várhat!

- Jajj, Shane, hagyjál már, épp csak most értem vissza, hulla fáradt vagyok, meg egyébként is, múltkor sem működött úgy a képességem, mint akartuk volna. Letusizok és jövök  - fordított nekem ismét hátat.

- Emily McKenzie! Vagy szólítsalak inkább Emily Cavill-nak? - lettem ingerültebb, az ellenszegülés hatására, és tudtam ez beválik.

- Te erről meg honnan tudsz? – kapta hirtelen a fejét felém mérgesen.

- Ugyan már, én minden kis titkodról tudok. McKenzie vagy Cavill, nekem tökmindegy. A kérdés az, hogy neked mindegy-e – vontam fel az egyik szemöldököm.

- Mit akarsz?- jött közelebb pár lépéssel.

- Csak egy kis segítséget kértem, semmi többet - emeltem fel megadóan a kezeimet.

- Rendben, csináljuk - ült le mellém készségesen. – De ugye a titkom…

- Ne aggódj, köztünk marad. De csak rajtad áll, tudod  - raktam egy kósza tincset a füle mögé.

- Kit kell megkeresni? Megteszem, ami tőlem telik - bólogatott hevesen.

- Remek, ezt már szeretem. Szóval – dőltem kényelmesen hátra, - April Goldwin, a kis foglyunk megszökött, valószínűleg  Jason segítségével.  -  Már szólásra akarta nyitni a száját, de közbeszóltam. -  Nem, ne kérdezz semmit, a te dolgod csak annyi, hogy mivel a képességed segítségével rátalálsz arra az illetőre, aki közel áll hozzád, és véletlenül Jason pont ilyen személy, ezért szépen felkutatod a tartózkodási helyét. Ennyi. Menni fog?

- Megpróbálom - vett egy nagy levegőt.

- Nem, Emily, az nekem kevés. Csináld meg, ne csak próbálkozz! - meredtem rá meggyőző tekintettel, amitől kissé megijedt, de a cél érdekében most erre volt szükség.

Lehunyta szemeit, és egyik kezét a homlokára emelte, másikat pedig maga előtt tartotta tenyerével felfelé. Erősen koncentrált, én pedig lélegzetvisszafojtva vártam az eredményt. Rohadtul nem akartam beismerni, de jelenleg ez volt az utolsó esélye, hogy rátaláljak. Teltek a percek, és egyre csak türelmetlenebbé váltam, legszívesebben fel-alá járkáltam volna a teremben, de nem akartam megzavarni Emily-t , ki olyannyira összepontosított, hogy a veríték apró pontokban gyöngyözött a homlokán.

- Azt hiszem, megvan, de mintha valamilyen burok körbevenné őt, és ezért nem látom tisztán - szólalt meg hirtelen, és én közelebb húzódtam hozzá.

- Meg lesz az. Csak nyugalom, jól csinálod - suttogtam neki halkan biztatóul.

Újabb hosszú percek következtek. Utáltam ezt a tehetetlenséget, csak várni,várni...  Borzalmas volt…Ezért nem játszottam soha bújócskát kiskoromban, mert mire az a balfék hunyó megtalált volna, én a türelmetlenségtől tövig rágom a körmöm.

De most nem volt mit tenni. Várni kellett.

Egyszer csak váratlanul, Emily felsikított, és leesett a padlóra összegömbölyödve.

- Hé mi van veled kislány! - guggoltam le rögtön mellé, és magam felé fordítottam a fejét. – Mi történt? Hallasz? - keltegettem, de még mindig csukva volt a szeme - Emily! A francba is, térj magadhoz! Gyerünk! - rázogattam finomat a testét. Ekkor hirtelen kábultan felébredt, és furcsa hangon nyöszörgött valamit. - Nem értem, mit akarsz mondani. De talán így, jobban leszel - emeltem fel, és beleültettem gyengéden a karosszékembe.

- Megvan - mondta alig hallhatóan.

- Mi? Megtaláltad? - hajoltam az arcába, hogy jobban értsem szavait.

- Igen, és azt hiszem, van itt még valami - tért jobban magához, bár még gyenge volt.

- Micsoda?

-  Azt hiszem… talán… megtaláltam, amit már régóta keresünk - próbált felegyenesedni.

- Miről beszélsz Emily? Térj a lényegre! - sürgettem.

- A Szövetség helye… mintha a Szövetség helyét láttam volna - nézett rám bágyadtan.

- Mi? Ezt komolyan mondod? – húztam ki magam, és felemeltem a fejem a hír hallatán. – Hát nincs minden veszve!  – Nem gondoltam volna, hogy a mai napon, bármi jó történjen, de ez volt az a pillanat, mikor végre éreztem, az erő ismét visszatér belém. – Gyerünk, oda kell vezetned! Meg kell, bizonyosodunk, hogy valóban jót láttál. Fel bírsz kelni?

- Azt hiszem igen. - Kísérletet tett a felállásra, de visszarogyott.

- Na gyere, segítek - karoltam fel -,  ma te vagy a szerencsecsillagom, kivételesen jófej leszek - kacsintottam rá, és kimentünk a teremből.

- Hát vele meg mi történt? – ütköztünk Adambe.

- Mi van, megünnepelted a győzelmed? Te rallyhős…

- Ja, jó volt, bombacsajok meg minden. És te a nyugdíjas körrel buliztál? – vigyorgott teli szájjal.

- Adam, neked mióta vágták így fel a nyelved? Elfelejted kivel is beszélsz, meg a múltkori akciónkat is, mikor egy hajszál választott el, hogy a szart is kiverjem belőled.

- Jól van na, csak poén volt Shane, poén. – hátrált egy lépést.

- Tartogasd a vicceidet másoknak, de most viszont gyere velünk - indultam tovább Emily-vel a garázs felé.

- Oké, de előtte megeszem a … -  Mikor meghallottam megint mit akar mondani, lesújtó pillantást vettem rá. – Rendben, semmi, megyek, persze, senkit ne érdekeljenek az étkezési szokásaim, áh minek… -  motyogott még valamit magában, de engem rohadtul nem érdekeltek a faszságai, csak mentem előre Emily-vel karöltve.

Épp be akartunk fordulni a célhelységbe, mikor megláttam Conlant és Geraldot.

- Remek, ti is gyertek velünk – szóltam oda.

- Így? - mutatott a bekötözött lábára Gerald.

- Tőlem, aztán a műlábadat is felcsatolhatod, ha van.  – Nem foglalkoztam a kifogásaikkal, ha én azt mondom, jönnek, akkor az úgy is lesz, az én szavam a mérvadó, bár nem tudom,ezt valaha felfogják –e. Közben döcögve, de leértünk a garázsba. - Na elmondom, mi a szitu, csak hogy ne vágjatok, olyan hülye képet. Még nézni is rossz – mértem őket végig. - Szóval Emily volt olyan nagyszerű, hogy valószínűleg megtalálta nekünk a Szövetség helyét, amit te Conlan múltkor olyan jól elfelejtettél a védővarázslatuknak köszönhetően, így most megkeressük a segítségével. Emily, te kezeled, majd a GPS-t úgy állítod be, ahogy érzed a jeleket, mi meg követjük. A terepjáróval megyünk. Remélem nincs kérdésetek, mert nem vagyok rá kíváncsi. Mehetünk – szálltam be a vezetőülésre..

Lassan elindultunk, könnyebb volt, mint hittem, Emily, elég ügyesen figyelt, mind a GPS, mind a saját megérzéseire. Elég dimbes dombos tájakon vágtunk át, erdőket kereszteztünk, és mikor már én magam is azt hittem, sosem érünk oda, Emily megszólalt.

- Ez lesz az, a jelek itt a legerősebbek, szinte szétrobban a fejem tőlük.

- Mi? Hisz ez csak, egy nagy dzsumbuj. A szövetségesek erdei mormoták vagy mi a fasz?  - bámult ki az ablakon Adam.

- Nyilván mögötte van. Nem hiszem, hogy világító táblával reklámoznák, hogy „Hello itt vagyunk, nézzetek be, még welcome drink is van” - szállt ki közben Conlan, és mindnyájan követtük a példáját.

- Most merre Emily? - érdeklődött Gerald.

- Valószínűleg át kell vergődnünk ezen a bozótoson - ment be a sűrűbe.  Nagy nehezen átmásztunk a dzsungelszerű cserjésen, és egy tisztásra értünk. Innen már lehetett látni a hatalmas, égig magasodó építményt.

- Hát nem azért, de szerintem a mienk jobb - jegyezte meg Adam hetykén.- És akkor most lerohanjuk?

- Nem, még nem jött el az ideje. - meredtem a kastélyra, melynek lakóira behódolás vagy pusztulás várt.

~Blyana~

*Ashley*

Aprilt szorosan magam mellett tartva siettem végig a Menedék folyosóin, lefelé a ritkán használt celláinkhoz, ahová az új vendégünket kívántam elhelyezni. Alex és Rick cipelték előttünk a foglyot, a többiek pedig az álmosságukat leküzdve totyogtak mögöttünk. April néma volt, azóta egy szót sem szólt, hogy kiadtam az elfogató parancsot, csak félig érdeklődéssel félig rémülettel töltötten kísérte figyelemmel a körülötte zajló eseményeket. Majd miután mindent elrendeztem, elmagyarázom neki, gondoltam. Nagyon sok minden van, amit tudnia kell.

Ahogy leértünk a börtönökhöz, az eddig csendes rab hangosan mordult egyet, gondolom most eszmélt rá igazán, mi vár rá idelenn. Azt hiszi Shane, hogy ilyen könnyen túljárhat az eszemen? Hát majd megmutatom neki, hogy téved! Ideküldi az egyik emberét, hogy kémkedjen utánunk, és Aprilnek köszönhetően ráleljen a Menedékre? Arra biztosan nem számított, hogy a megbízott embere nem tér majd vissza!

Egy pillanatig éreztem, hogy megmozdul bennem valami, ami a kárörömhöz, vagy a bosszúhoz hasonlítható, de azon nyomban kiráztam magamból ezt az érzést, ahogy a belsőmbe költözött. Én nem vagyok gonosz, én nem is leszek soha. Soha nem hagyom, hogy közülük való legyek. Sem én, sem a Szövetség többi tagja. A két út, a gonosz és a jó, már régen elhatárolódott egymástól, és a kettő között nincs átmenet. És soha nem is lesz. A rosszak azért vannak, hogy rosszak legyenek, és hogy mi, a fény képviselete, még véletlenül se hunyjuk le a szemünket egy pillanatra se. Ez így van rendjén, és ha akarnék, se tudnék változtatni rajta.

Erről eszembe jutott a szívemet hypoként maró sötétedő folt, ami egy füstcsomó mögül vizslató barna szempár képében zargat egyre sűrűbben, és újra hatalmába kerített a bú, hogy tényleg nincs esély a változásra. Mennyivel könnyebb lenne minden, ha nem lennének a világban rosszakarók…

- Oda tegyétek – mutattam jobbra az egyik frissen kitakarított cella felé. – Az ott jó lesz, ha nagyon hangoskodna, később még áthelyeztethetjük.

Ahogy kértem, Alex és Rick bekísérték börtönébe az elgondolkoztatóan nyugodt rabot, aki még csak ellenkezni sem próbált. Éreztem, hogy April megpiszkálja a karomat, de nem figyeltem rá.

- Mi a neved? – kérdeztem a fogolytól.

- Jason – válaszolta kifejezéstelenül, amikor Rick rácsukta a cella ajtaját.

- És milyen információt akartál vinni Shane-nek, Jason? – fontam keresztbe a kezeimet várakozón. A fiú nem válaszolt, viszont April megszólalt mellettem.

- Nem rossz szándékkal jött, Ashley, csak segíteni akart – mondta aggódóan.

- April – érintettem meg a vállát -, tudom, hogy próbálsz segíteni, de ezt elintézem én. Menj fel addig a többiekkel, rögtön jövök utánad én is, és mindent megbeszélünk. Annyira örülök, hogy még sincsen bajod! – Újra magamhoz öleltem, és mikor elengedtem April megrázta a fejét.

- Jason mentett meg. Ő hozott ki a börtönből. Ha ő nincs, akkor még mindig a sötétségben vacogok!

April szavai egy pillanatra teljesen lekötötték a figyelmemet, de aztán meggyőztem magam, hogy ez csak egy újabb csapda. Biztosan össze-vissza beszéltek neki minden szépet, és elhitették vele, hogy megmenekítik, csakhogy elvezesse őket a szövetséghez. Shane mostanában körültekintően kidolgozza a terveit, az biztos. Még jó, hogy időben elkaptuk a fickót, mielőtt visszarohanhatna hozzájuk a hírrel.

- April, ő a G.L. tagja – böktem a fiú felé. – Shane embere. A G.L. gonosz. Ugyanúgy „különlegesek” és vannak képességeik akárcsak nekünk, de ők nem jó dolgokra használják.

- Azt tudom – motyogta lesütött szemmel. – De Jason akkor sem rossz ember. Segített nekem.

- Azt hamarosan kiderítem miért segített, de előbb veled szeretnék beszélni.

Jobb ötletnek tűnt, ha előbb a húgomat avatom be a különleges lét titkaiba, minthogy valami túravezetőnek álcázott kém kihallgatásával töltsem az időm. A fickó biztos megvár, és April fontosabb volt.

- Alex maradj itt és őrizd, légy szíves – fordultam Alex felé. – Nem hiszem, hogy próbálkozni fog, de sosem lehet tudni. Rick – most a másik fiúhoz fordultam -, te pedig hozz neki valami tiszta ruhát. Hosszú időt fog itt tölteni. A többiek elmehetnek, a harc lefújva. Minden rendben.

A feleslegessé vált Szövetségi tagok visszamentek a hálójukba, én pedig, Aprillel karöltve, felmentem a szobám emeletére, és kiválasztottam neki az enyémhez legközelebbi szabad szobát.

- Itt jó lesz – csuktam be az ajtót magam mögött. – Ez lesz a szobád, ha neked is tetszik.

- Nagyon otthonos – mondta, és leült mellém az ágyra. Érdeklődve körülszemlélt a helyiségben, aztán felém fordult. – Hiszek neked. Tudom, hogy minden igaz, amit mondtál. Nem tudom, hogy ilyesmi hogyan lehetséges, de azt igen, hogy biztos igazat mondtál.

Mosolyogva felsóhajtottam. – Bele fogsz rázódni, csak egy kis idő kell, mire minden világossá válik, de már jó helyen vagy. Mindent megtanítunk és segítünk neked – mosolyogtam. – Megmutatod a csuklód? 

- Igen – nyújtotta ki April a kezét kételkedve, és összeráncolta a homlokát.

Megnéztem a csuklóján szép élesen kirajzolódott fekete mintázatot. Aprilnek kikerekedett a szeme, amikor meglátta.

- Fúú! Az meg hogy került oda? – kiáltott fel meglepetten. – Nem is láttam, hogy az ott van! Igaz, sok minden elfoglalt, ami miatt nem volt időm tanulmányozni magam… de akkor is! Hűha!

- Ez a jeled – mondtam. – Isten hozott köztünk. – Még mindig mosolyogva megkérdeztem: – Megérezted, hogy hol vagyunk, igaz? Úgy találtál el idáig.

April a meglepettség legnagyobb kábulatában bólintott. – Pontosan így volt! Jött egy érzés, és tudtam, hogy ide kell jönni! Meg volt egy furcsa álmom is…

- Akkor hamarosan ki fog derülni a képességed is – engedtem el a csuklóját. – Lehet akár egy-két óra, esetleg napok, de szerintem egy héten belül biztosan kiderül. Légy nagyon szemfüles, nem mindig úgy jön, ahogy számítunk rá – nevettem, felidézve magamban egy-két barátom mókásra sikeredett képesség-felfedezési esetét. Látva April értetlen arcát folytattam: - Mindenkinek van egy különleges képessége, ami hozzánk tartozik. Mind más és más. Mivel te a főág tagja vagy, akárcsak én, neked kettő is lesz. Ha jól kalkuláltam egyiknek a jövőbelátást fogod kapni, amivel én is rendelkezem. Ez a főág egyfajta „ajándéka” – mutattam idézőjelet. – Viszont a főág részét képezi például Shane, a sötét oldal feje is. Ő nem lát a jövőbe, de a múltat annál inkább birtokolja - torzult fanyar kifejezésre az arcom. – Legalábbis Trixie-ből kiindulva erre gondolok – tettem hozzá, inkább csak magamnak.

- Ez nagyon érdekes! – lelkendezett April. Úgy tűnt jól érzi magát, és reménykedtem benne, ez valóban így is van, és a G.L.-ben töltött szenvedéssel teli idő tényleg nem hagy nyomot a lelkén.

- Biztosan fáradt vagy – álltam fel az ágya széléről. – Zuhanyozz le, aztán aludj egy jót. Itt már biztonságban vagy. Ha kialudtad magad körbevezetlek és minden kérdésedre választ kapsz.

- Jó, jó – ugrott fel April is-, de előbb beszélek Jasonnel. Meg kell köszönnöm neki, hogy kihozott, meg anyát is fel kell hívnom még…

- Nem! – vágtam a szavába. – Nem mehetsz le a fiúhoz. Túl veszélyes.

- De én le akarok menni! – erősködött.

- Sajnálom, April, nem engedhetem – zártam rövidre a beszélgetést, és odasétáltam a szoba ajtajához. – Az ellenség ellenség marad, akkor is, ha álruhát hord. Jasonnek célja volt azzal, hogy idehozott téged, és én ki fogom deríteni, hogy mi az. Rá fogok jönni, mit tervez Shane. Nem szabad hagyni, hogy működjön a tervük, úgyhogy nemet kell mondanom – mondtam, és kilépve a szobából a dühtől pirosodó Aprilre csuktam az ajtót.

~Debora~

*April*

Már több hét eltelt, amióta beléptem a Menedék kapuján. Rengeteg mindent megtudtam, egy olyan világról, ami még a képzeletemben sem volt jelen. Ezeket a természetfeletti, misztikus filmeket is mind lenéztem, hogy milyen gagyik, ki szereti ezeket…  Erre, ez lett az életem. Egy kis túlzással ugyan, de minden igaz volt bennük. Különleges képességek, kíváncsi szemek elől elrejtett kastélyok, a jó és gonosz harca, melyről az embereknek fogalmuk sem volt, és még megannyi titok bujkált ebben a különleges birodalomban.

A régi életemet félig- meddig feladtam. Döntenem kellett, és én nem tagadtam meg a sorsom. Otthagytam a St. Vincent High School-t, Ashley kacsintva csak annyit mondott, majd ők elintézik, hogy ne legyen gond belőle. A barátaimnak annyit mondtam, magántanuló leszek, de szerencsére tarthattam velük a kapcsolatot, persze a hétpecsétes titkot szigorúan őrizve. Anyával is sikerült beszélnem, tisztáztuk a dolgokat, elfogadta a választásom, és sajnálta, hogy nem beszélt nekem erről az egészről korábban, de csak védeni akart tőle. A cuccaimat áthoztuk az új otthonba, így a kedvenceim Pretty és Aisha  is megérkezett. Megbeszéltük, összehozunk, majd egy találkozást, ahová Ashley is eljön.

A nővérem mindenben segített eddigi idő alatt, elmagyarázta, mi a G.L. célja, és hogy miért kell őket legyőznünk. Kész röhej az egész, én eddig, az iskolapadban tanultam az egyenleteket, ütemmértékes verselést, és ehhez hasonlókat, miközben, itt kellett volna lennem, felkészülve az ellenség legyőzéséhez. Szerencsére, gyorsan és sokat tanultam a hetekben, így nem volt olyan nehéz behozni a lemaradást. Ezenkívül, elég jól sikerült beilleszkednem. Pár lány szimpátiáját, mint például Kassia-ét divattippek, és sminkórák segítségével nyertem el, mások pedig egyszerűnek csak befogadtak. Alex, a vicces fiú, sokat segített a nehéz pillanatokban, remekül értett, a jó kedvre derítéshez, Tsunade lett a jógaoktatóm, Rick stratégiai játékok segítségével fejlesztette a taktikai érzékemet, és ott volt a barátnője Trixie, aki mutatott pár tőr használati tippet.

Én is akartam nekik adni valamit, úgy gondoltam fel kéne dobni kicsit, az aggodalmas, olykor kissé komor hangulatot, nem mással, mint programokkal, partikkal, és bulikkal! Amikor csak tehettem, szerveztem valamit, ez a mai napon se ment másként.

- Ez meg mi? - kérdezte Ashley elképedve, ahogy belépett a tanács terembe. A szövetség tagja, köztük velem, össze-vissza ültek a földön, asztalon, székeken, és kártyáztak, ittak, beszélgettek, közben persze dübörgött a zene.

- Buli! - üvöltettem a helyiség másik végéből, de most nem értem rá többet mondani neki, hiszen ha jól láttam, nálam volt a négy legnagyobb értékű lap. - Nyertem! -  dobtam el őket, egy ujjongó sikítás kíséretében.

- Hát itt meg mi folyik?- lépett a nővérem mellé Trixie, elkerekedett szemekkel.

- Buli - válaszolta Ashley miközben sóhajtva egy székre ereszkedett.

- Gyere Trix! Válts le engem, én egy kicsit felfrissülök - álltam fel, átadva a helyem a barna hajú lánynak, aki nagyon is benne volt a dologban. - Állj be te is Ash, rád fér a lazítás, ma egész nap az irodában kuksoltál a papírhalmazok fölött – tettem a kezem a nővérem vállára biztatóul.

- Inkább iszom egy kis bort,ahogy látom van bőven. -  Tekintetével pásztázta az üvegrengeteget.

- Naná, van itt minden: bor, whisky, vodka, gin, kóla, juice, de koktélok is vannak, ha balra nézel, cuki kis napernyős díszítéssel, sőt van még rágcsa, meg pizza, és ha jól látom maradt még egy kis kínai is, válassz amihez csak kedved van. Én is mindjárt jövök, és iszom valamit. -  Ezzel, kiléptem a teremből, hogy megtegyem azt, amire eddig nem volt lehetőségem. Látnom kellett Jason-t, de mindvégig tiltottak tőle. Ashley nem hagyta, hogy lemenjek hozzá, szerinte ő veszélyes és bármit tehet velem, még így is. Nem akartam kételkedni a nővérem szavaiban, és kicselezni őt, de tudtam, hogy most nincs igaza.

Magabiztosan a cellák felé tartottam, szerencsére nem botlottam bele senkibe, a buli mindenkit lefoglalt. 

A legnehezebb akadályhoz értem. Az őrök.Valahogy át kellett vergődnöm rajtuk. Elsőre a határozott stílussal próbálkoztam. Eléjük álltam és kihúztam magam.

- Én a főág leszármazottja, követelem, hogy engedjetek be!

- Miss Goldwin, maga ki van tiltva innen, kérem fáradjon fel - szólalt meg a 190 centis, kétajtós szekrény.

- Nem megyek innen sehova, amíg be nem engednek, és ha nem teszik, amit mondok, a munkájuk is  bánhatja, ha nem a fejük  - emeltem fel az állam, erre a két őr egymásra nézett.

- Egyedül Ashley Goldwin adhat nekünk parancsot - mondta a másik, aki egy kiképzett harci kutyára emlékeztetett.

- Tessék? Én a húga vagyok, ugyanolyan jogom van neked - nyomtam az ujjam a mellkasához- parancsod adnom, mint neki. És mondtam, egy tapodtat sem mozdulok, még ki nem nyitják azt a nyavalyás ajtót – fontam össze a karomat magam előtt.

- Tőlem aztán sátrat is vethet itt, miss - vakkantott a harci eb.

- Pukkadj meg, bunkó… - Ezzel hátat fordítva tettem pár lépést az ellenkező irányba, de gyorsan, újra a cél felé sétáltam.

- Na, légyszi, ne legyetek már ilyenek. Ti is olyan csupa szív embernek tűntök, nem esik meg egy szegény bánatos lányon a szívetek? -  pislogtam nagyokat bájosan. Azt gondoltam, na ez beválik, hiszen rám meredtek hosszú másodpercekig. Megtört a jég!

-Nem - mondták egyszerre keményen.

- Kapják be! - néztem szúrósan és elsiettem a lépcsőfordulóig, ahol a falnak dőltem. Nem tudtam mit csináljak, az a két ajtónálló, nagyon szigorúnak tűnt, aki nem megy bele semmilyen egyességbe. Tudtam, hogy nincs több esélyem, ha most nem jutok be. Az őrök nyilván beárulnak majd Ashley-nek, aki elrendeli a szigorított ellenőrzést. –Nem hiszem el, hogy ezek túljárnak az eszemen… A plázában is sikerült meggyőznöm a biztonsági őrt, hogy adjon még pár percet, zárás után végignézni a legfrissebb design táskákat.

Na jó, utoljára megpróbálom, volt még egy tervem, hátha esetleg bejön. - Ellöktem magam a faltól, és nagy levegőt véve visszaindultam.

- Nézzék, fönt épp party folyik. Mikor szórakoztak utoljára? Kellemes zene, finom ételek, hmm és az a mámorító vörösbor. Sokkal jobb lenne ott üldögélni, frissen csavart kubai szivarral a kézben, nemde uraim?  - mondtam ki sejtelmesen elnyújtva minden szót. – Miért nem csatlakoznak maguk is a társasághoz, én meg addig egy kicsit benézek a fogolyhoz, hogy nincs- e esetleg rosszul, maguk addig isznak egy pohár Rosé-t, vagy esznek egy finom grillcsirkét, fűszeres-tejszínes burgonyával...

- Menjen – szólalt meg hirtelen az egyik, furcsa kábult hangon, és kinyitotta nekem a kaput. Nem értettem, ilyen gyorsan még nem szoktak belemenni, de hát én nem vitatkoztam, megragadtam az alkalmat és berohantam a kapunk, keresve Jasont, akit a legutolsó zárkába zártak.

- Hát te meg mit keresel itt? - ült fel a matracról amint meglátott.

- Kedves fogadtatás, köszi, de épp miattad vagyok itt -  léptem egészen közel a rácshoz. -  Azt akartam látni, jól vagy-e.

- Látod, jól vagyok, most már mehetsz is – feküdt vissza.

- Figyelj, mindent meg fogok tenni, hogy Ashley is elhiggye, te nem vagy rossz, és ki fog innen engedni oké?

- Téged  meg mit érdekel ez? Kijuttattalak abból a borzadályból, itt vagy, minden szuper, éld az életed, és örülj, hogy szabad vagy – mondta ki az utolsó szavakat szívszorítóan csüggedten.

- De te miattad vagyok itt, te mentettél ki onnan, és most én is segíteni szeretnék neked -  ragadtam meg a rácsot a kezeimmel.

- Köszi, rendes tőled, de nem kell a segítséged. Nem szorulok rá - fordította el még a fejét is.

- Hát én nem úgy látom. Itt fekszel bezárva, szinte tehetetlen vagy.

- Na ide figyelj! - ugrott talpra dühösen. - Megmentettelek téged, visszahoztalak a családodhoz, és ennyi. Ennyi közünk volt egymáshoz. Most pedig menjél vissza, és törődj azzal, milyen ruhát veszel fel holnap -  fordított nekem hátat a mondandója után.

- Jason? Miért vagy velem ilyen? Nem tettem semmi rosszat, csak segíteni szeretnék. Kérlek, nézz rám - suttogtam, és a sírás kerülgetett szavai hallatán, hosszú másodpercekig, még ugyanúgy állt, majd lassan, kimérten megfordult.

- Én azért szöktem el onnan, hogy végre a saját utamat járhassam, parancsok nélkül, és legfőképpen szabadon. Szerintem ezzel mindent elmondtam.

- De hát azért vagyok itt, hogy ezen változtassak, miattam kerültél ide…

- April! - vágott a szavamba. - Nekem nem kell a segítséged.

- Miért vagy ennyire szörnyen makacs?- ingattam a fejem.

- Most menj el kérlek - ült ismét le a szivacsra, és a térdére könyökölt.

- Elmegyek, de ne hidd, hogy ennyiben hagytam a dolgot. Tudod egy valami közös bennünk. Én is rohadtul makacs vagyok. - Ezzel, gyors léptekkel elsiettem onnan, muszáj volt lenyelnem a torkomban egyre csak növekvő gombócot, nem akartam sírni. 

Nem értettem, miért rázott meg ennyire, talán a megmentés miatt, szorosabban kötődtem hozzá, ki akartam egyenlíteni a számlát. Csak erről lehetett szó…

- Hát maga meg mit keres ott bent? – rántott ki a gondolataim viharából az őr éles hangja.

- Tessék? Hát maguk engedtek be? - néztem értetlenül, homlokráncolva.

- Mi az, hogy mi?! Na jöjjön csak velünk! -  ragadtak meg két oldalról. – Elbeszélgetünk Ashley Goldwinnal, mit is érdemel a szökevény.

Jelenleg nem érdekelt, hogy elkaptak, hagytam, hagy vigyenek a nővérem elé. Megtettem, amit akartam. Az alapozás készen állt, már csak a smink hiányzott.

~Blyana~

Reméljük tetszett a legújabb fejezet, illetve, hogy az új design is elnyerte a tetszéseteket. Ne felejtsetek el szavazni a kedvenc karakteretekre, valamint várjuk az észrevételeket, megjegyzéseket és a pipákat :D Köszönjük, hogy olvassátok a blogunk!
Ha fontolgatod, hogy feliratkozol, ne várj tovább! Ígérjük, nem fogod megbánni! 

Üdv: B.A.D