2. fejezet

*Shane*         

Kinyomtam a telefont, és az előttem álló asztalra hajítottam. Könnyebben ment, mint vártam. Sokkal könnyebben. Persze eszem ágában sincsen panaszkodni. Szeretem, ha minden a terveim szerint alakul.

                                        

- Nos?

Hátradőlve a karosszékben összekulcsoltam a kezem, és az előttem álló Gerardra pillantottam. Ő volt az egyik legjobb emberem. Hűséges, kitartó és a végsőkig elkötelezett.

- Visszajön.

Úgy tettem ezt a kijelentést, mintha nem is lett volna kérdéses, pedig nagyon is az volt. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy egyáltalán a telefont felveszi, ha meglátja, hogy én keresem. Épp ezért volt itt Gerard. Készen álltam a B tervvel, vagyis, hogy csapatot küldök érte.

- Szóval még sincsen rám szükség - konstatálta, kezeit barna nadrágjának zsebeibe csúsztatva.

- Most épp nem. - Felálltam és a bárpulthoz lépve töltöttem magamnak egy pohár whiskey-t. - Azért állj készen. Van egy olyan érzésem, hogy eddig tartott a szerencsénk vele kapcsolatban.

- Állok rendelkezésedre - bólintott, majd elvigyorodott. - Mindig is kíváncsi voltam rá.

Elgondolkodva néztem ki az ablakon, miközben a pultnak támaszkodtam. Mintha csak tegnap lett volna, hogy elment. Mindenre pontosan emlékszem. Arra éppúgy, hogy örültnek nevezett mielőtt kiviharzott volna az ajtón, mint arra, hogy könnyek szöktek a szemébe, mikor rájött mit akarok. Hát, igen. Az a bizonyos beszélgetés rosszabbul sikerült, mint terveztem. Azt hittem a történtek után, könnyű szerrel csatlakozik majd hozzánk, de tévedtem. Túl makacs volt. Igazság szerint sajnáltam, hogy így alakult a kapcsolatunk. Jobb lett volna, ha kötélnek áll, és beleegyezik a tervembe. Akkor elengedtem, de még egyszer nem fogom. Így vagy úgy, de közülünk való lesz.

Ördögi mosoly jelent meg az ajkaimon, ahogy visszafordultam Gerard felé, aki még mindig engedelmesen várta a parancsaimat az asztal előtt állva.

- Van valami újdonság?

- A temetés már lezajlott, s a lány átvette a vezetést.

- Tökéletes - bólintottam. – Pont, ahogy terveztük. Az a kis liba nem lesz képes összefogni őket, és mikor minden szétesik körülötte, színre lépünk mi.

- Hamar szét fognak esni. Egy csapat zavarodott kölyök pedig nem ellenfél.

Elégedetten mosolyodtam el. Minden a terveim szerint haladt. Hamarosan pedig a sok éves munkám gyümölcse beérik.

- Mára ennyi - vetettem oda Gerardnak, miközben kifelé indultam a szobából. Ünnepelni támadt kedvem.

A hely zsúfolásig megtelt már mire beléptem az ajtón. Tipikus szombat esti tömeg volt, de ez engem egyáltalán nem zavart. Az emberek kettéváltak, hogy helyet adjanak, ahogy elhaladtam közöttük. Minden szem rám szegeződött. A nők áhítattal, a férfiak irigykedve bámultak. Nem zavart. Már megszoktam. Magabiztosan meneteltem a VIP részleg felé. Gyakran jártam ide, így saját asztalom volt. Mindenből legjobbat kaptam. Nem is értem volna be kevesebbel.  Az asztalomhoz érve, az egyik pincérnő már várt az italommal. Csinos volt a kicsike. Még sosem láttam itt, nem rég kezdhetett. Festett, hidrogénszőke haját lazán felfogta, sminkje kellően kiemelte nagy kék szemeit, és telt ajkait. Falatnyi ruhája tökéletesen feszült isteni alakjára, kihangsúlyozva hatalmas melleit és fenekét. Csábosan mosolygott rám, ahogy leültem, és elhatároztam, hogy majd még megkeresem később. Talán elszórakoztathatnánk egymást egy nyugodtabb helyen. A szöszi elsasszézott a pilláit rebegtetve, így egyedül maradtam. A táncparkett felé fordultam. Rengeteg ember zsúfolódott össze rajta, és én élvezettel figyeltem, ahogy a tudatlanok lökdösődve, nevetséges mozdulatokkal próbáltak úgy tenni, mint ha táncolnának. Nevetséges volt. Megvetettem őket.

A klubban lehettem már egy ideje, a táncoló embereket figyelve mikor megláttam egy lányt. A terem közepén táncolt magányosan, mégis mint egy jelzőfény, úgy tűnt ki a tömegből. Hosszú szőke haja minden mozdulatára meglebbent. Karjait a feje fölé nyújtotta, s ettől veszélyesen felcsúszott fehér ruhájának alja. Gyönyörű lány volt kétségtelen, és véletlenül épp a legnagyobb riválisom is. Biztos voltam benne, hogy ő az, mert bár még sosem láttam élőben, számtalan képet láttam már róla a hetek folyamán. Ashley Goldwin.

Úgy döntöttem, hogy felderítem picit a terepet. Ismerd meg ellenfeled, és a többi ugyebár, szóval mikor elindult az asztalok felé, észrevétlenül a nyomába szegődtem. Beleolvadtam a tömegbe. Mindig is mestere voltam, az alkalmazkodásnak, így nem szúrhattam szemet. Láthatatlanul közeledtem az asztala felé, és ekkor újabb ismerőst pillantottam meg. Redwey. Ajkam gonosz mosolyra görbült, ahogy a szőke srácot figyeltem, ahogy Ashley-vel beszélget, majd a lány felállt, és elindult a mosdók felé. Szívesen maradtam volna. Redweynek és nekem volt ugyanis egy kis rendezetlen dolgunk, de most volt fontosabb dolgom is, így a lány után indultam.

Tizenöt perc. Már tizenöt perce volt a mosdóban, én pedig egyre türelmetlenebb lettem. Mi a francot csinálnak bent a nők eddig? Az évszázad kérdése. Már épp ott tartottam, hogy vissza megyek az asztalukhoz, hogy ott várjam meg míg ismét felbukkan, amikor kilépett az ajtón. Itt volt a lehetőség. Mellé lépve karon ragadtam, és az oldalsó kijárat felé húztam. Meglepődött, és eleinte nem is tiltakozott, de aztán szép lassan magához tért a döbbenetből.

- Héé! - kiáltott rám, de én nem törődtem vele. - Azt hiszem, összetévesztesz valakivel.

Nem törődtem vele, de mikor megrántotta a karját megtorpantam, és rá néztem. Átkozottul fiatalnak tűnt, és ez még jobban bosszantott. Hogy a pokolba képzelték, hogy ez a csitri képes lesz vezetni egy olyan horderejű szervezetet, mint a szövetség? Marhák. Megszorítottam a karját, és a szeme elkerekedett a döbbenettől, mikor rájött, hogy nincs itt semmiféle tévedés. Pont az van a kezeim között, akit akartam. Ismét a kijárat felé húztam, és ezúttal engedelmesen jött utánam. Láthatólag az olyan dolgok, mint a természetes létfenntartó ösztön, nála épp szüneteltek, legalábbis abból ítélve, hogy engedelmesen tűrte, hogy egy idegen férfi kirángassa a sötét sikátorba. Kiérve elengedtem, s villámgyorsan felé fordultam, amitől elkerekedő szemekkel hátra ugrott. Megijedt a kicsike. Nagyon helyes.

- Szóval te lennél az - húztam el a számat, miközben alaposabban is végig néztem. - Nevetséges!

- Ki vagy? És még is mit akarsz tőlem? - nézett rám meredten. A hangjában nyoma sem volt annak a félelemnek, amit a szemében láttam, és ez cseppet sem tetszett. Közelebb léptem hozzá, szinte a mocskos falhoz préselve őt, mikor éles hang csattant mögöttem.

- Hagyd békén Lemmer!

Hátrafordultam, és megláttam Ricket, ahogy az ajtón közeledve felém indult. Fenyegetőnek szánt tartása és pillantása inkább váltott ki belőlem nevethetnéket, mint félelmet.

- Redwey! Micsoda kellemetlen meglepetés - konstatáltam lazán. A lányról szinte már meg is feledkeztem, de egyébként sem sok vizet zavart. Csendben ácsorgott mögöttem, és nem csinált semmit. Vezető a nagy fenét.

- Hasonló az öröm.

Rick elém állt, és nagyon csúnya pillantást próbált rám vetni, ami inkább tűnt úgy, mintha a szemébe ment volna valami. Az egész bagázs egyszerűen nevetséges volt. Még, hogy ők lennének a jövőnk. Amíg élek addig nem.

- Szívódj fel! - sziszegte az arcomba, miközben közelebb lépett, és a magasságát kihasználva felém tornyosult. Nem tudom mit hitt. Talán, hogy fülem-farkam behúzva eliszkolok, de csúnyán csalódnia kellett. Engem keményebb fából faragtak.

- Mert különben? Mit fogsz tenni Redwey? - Hangom csöpögött a gúnytól, és ezt a szemben álló is nagyon jól tudta. A keze ökölbe szorult, és már épp reménykedtem benne, hogy lesz annyira hülye, hogy rám támadjon, mikor újra nyílt az ajtó, és egy párocska érkezett.

- Minden rendben ide kint? - kérdezte a barna hajú srác, ahogy Rick mellé lépett. A lány Ashley mellé sétált, és szorosan megállt mellette. Meg akarták mutatni, hogy egységesek. Bármi történjék, ők együtt vannak. Érdekes.

- Nyugi, fiúk! - emeltem magasba a kezem. - Nem balhézni jöttem.

- Akkor mit akarsz? - kérdezte Rick, már szinte morogva.

- Csak gondoltam szólók, hogy a napjaitok meg vannak számlálva. – Éreztem, hogy arcomon gúnyos vigyor jelenik meg. - Salvador halálával a szövetségnek annyi. Ez a liba - mutattam a szőke lányra mögöttem - nem lesz képes összefogni titeket. Készüljetek fel, hogy rövidesen nekem tartoztok majd felelősséggel és engedelmességgel.

- Álmodozz csak, Lemmer - nevetett fel Rick. - Amíg élünk nem teszed rá a kezed a Szövetségre.

- Ohh, ne izgulj kedves barátom, ha csak ennyin múlik szívesen átsegítelek a túlvilágra.  

- Mi lenne, ha mi segítenénk át téged? - A barna hajú srác most előre lépett, és a kezében ezüstösen villant egy kés. Nem állhattam le velük balhézni. Most semmiképp. Túlerőben voltak, és én nem voltam hülye. Összeszorított szájjal vetettem még rájuk egy megsemmisítő pillantást, majd elsétáltam. Talán nem most, de hamarosan.

Nem mentem vissza a klubba. Valahogy az ünneplős hangulatomból, már nem sok maradt, így az épületet megkerülve a parkoló felé vettem az irányt. Minél előbb el akartam tűnni erről a környékről. Most fordult meg először a fejemben, hogy legközelebb közelebb parkolok fekete sportkocsimmal a bejárathoz. Általában, mint most is a pihenő legtávolabbi, és legkihaltabb részén álltam meg. Megszokás. Most viszont túl hosszúnak tűnt az odavezető pár lépés. Minél előbb vissza akartam érni, hogy megkezdhessem szervezni a húgom hazatértét. Most lett csak igazán fontos a szerepe.

Pár lépésre lehettem már csak a kocsitól, mikor valaki hátulról megfogta a karom. Az első, ami átfutott a fejemen, az volt, hogy hogy lehettem ekkora marha. A gondolataim teljeséggel a terveim körül forogtak, így nem figyeltem a környezetemre. Az én világomban ez az apró hiba könnyen az életébe kerülhet az embernek.

Nem tétlenkedtem tovább. Hátrafordulva megragadtam a karomon lévő kezet, és kitekerve az autónak löktem a támadómat. Nem ellenség volt, hanem a kis szöszi pincérnő odabentről. Hitetlenkedve néztem rá. Ha egy közönséges lány, így meg tudott lepni akkor nagy bajban vagyok.

- A mamád nem tanított meg rá, hogy ne lopakodj az emberek háta mögé? - mordultam rá, ahogy elengedtem a kezét. Kábultan nézett rám, miközben a csuklóját masszírozta.

- Nem volt elég ideig józan hozzá, hogy bármit is tanítson - pillantott fel rám. Tudtam miért jött ide. A tekintete egyértelműen elárulta, de nem volt hangulatom hozzá.

- Szar ügy.

Ellépett a kocsi mellől, és szorosan hozzám simult, hatalmas melleit a mellkasomhoz préselve. A fogaimat csikorgattam, ahogy a kis liba a nyakamat kezdte csókolgatni. Persze közben a karjai sem tétlenkedtek. Egyik kezét az ingem elé csúsztatta, a másikkal pedig a nadrágom cipzárja felé nyúlt. Elkaptam a kezét.

- Óvatosan cicám - hajoltam a füléhez - nem hiszem, hogy tisztában vagy vele, kivel is szórakozol éppen.

- Mindig ennyit dumálsz? - kérdezte a szemembe nézve, ahogy kiszabadította a kezét, és nadrágom derekához nyúlt. Eddig bírtam. Megragadtam a derekát, és a kocsi oldalához nyomtam, miközben szám mohón tapadt az övére. Először meglepődött egy kicsit, de aztán épp oly hevesen viszonozta a csókjaimat. Az ingemről egymás után pattantak le a gombok, ahogy türelmetlenül feltépte. Körmei a vállamba vájtak, ahogy próbált közelebb húzni. A feneke alá nyúltam, és felemeltem a motorháztetőre, majd a lábait a derekam köré kulcsoltam. Nem ellenkezett, mikor elkezdtem lehámozni róla a falatnyi kis ruhát, sem akkor mikor a számmal a nyakára buktam. Kéjesen nyögdécselve, húzta a fejem még közelebb.

Megszólalt a mobilom.

Átkozódva toltam el magamtól a szöszit, akinek még a nevét sem tudtam, és fél kézzel elő halásztam azt az elátkozott kütyüt. Mindig a legrosszabbkor szólalt meg.  Gyorsan átfutottam a pár soros sms-t, majd talpra állítva a lányt a vezetőoldal felőli ajtóhoz mentem.

- Mit csinálsz? - nézett rám értetlenkedve.

- Elmegyek cicám, mégis minek néz ki?

- És velem mi lesz? - A nyafogása idegesített, így mikor bevágódtam az ülésre, még kiszóltam neki a lehúzott ablakon.

- Nem féltelek. Biztos találsz majd egy pasit, aki hajlandó lesz megdugni. Csak húzd egy kicsit lejjebb azt a felsőt.

A szöszi sértődötten bámult utánam, ahogy kifaroltam a parkolóból. 

~ Alathea ~