6. fejezet

*Shane*

Tiszteletlenség. Az állandó tiszteletlenségük már az agyamra ment. Nem a haverjuk vagyok, vagy a játszópajtásuk, hanem a vezetőjük, és pont. Kést ránt felém? Ki hallott már ilyet bassza meg?! Nincs elég bajom? Két nappal ezelőtt még a húgom idegesített fel a makacsságával, aztán ott volt az a barom Adam, bár ő mostanra összeszedte magát végre. Nem mellesleg, világuraló pozíciót készülök lassan betölteni, csessze meg; és most még ez is. Egy ellenszegülő. Komolyan, ezek diliházba akarnak küldeni!  - Az Erődben Jason szobája felé vettem az irányt.

- Öt perc múlva a kocsinál - nyitottam be az egyik legjobb emberem lakhelyére, aki épp fekvőtámaszokat nyomott a padlón. – Piszkos meló, úgy készülj.  - Ő erre csak bólintott egyet edzés közben, én pedig visszacsukva az ajtót a garázs felé vettem az irányt.

Nem a kedvenc időtöltéseimhez tartozott a hulla eltüntetés, de szerettem tudni, hova rejtjük a testeket, amit a két szemével lát az ember az a biztosabb. Örültem volna, ha legalább nem a sajátjaim közül kell elásni egyet, de azt a magatartást, amit Mike tanúsított, már nem engedhettem meg. Volt egy határ, amit ha valaki átlépett, fizetnie kellett, méghozzá busásan. Ilyen eset volt Mike késrántós akciója is. Véletlen egybeesés folytán kiderült, hogy a szöszi pincérnő, aki felajánlotta magát nekem az egyik éjjel, a mi kis Mike-unk csaja volt, és az a ribanc, valami sztorit adott be neki, hogy én meg akartam erőszakolni. A hősszerelmes betört az irodámba, kiverve a patáliát. Még mindig a fejemben cseng az idegesítő üvöltözése. – Mi a faszt képzelsz te köcsög? Rámész a csajomra, mi? Hol élsz ember? Felgyújtom ezt az egész kócerájt és a fejedet tűzöm ki zászlajul te baromarcú! -  És ekkor került elő a kés, amivel őrült módjára felém hadonászott. Hiába magyaráztam az igazságot, ő, mint valami bolond tovább nyomta a szövegét. Fejembe nem fér, hogy engedhetett meg ilyet magának. A legfőbb baj pedig az volt, hogy Mike nem az a viccelődős típus volt. Meggondolatlan és heves, és egy ilyen fenyegetés veszélyt is jelenthetett volna az egész G.L. re.  Nem hagyhattam. Geraldra bíztam a fickót, aki már a nézésemből tudta, hogy mi a dolga. Jó emberem volt Mike, de egy biztos talpakon álló szervezetben, engedetlennek nincs helye. Ez a törvény; melyet én írok, de mindannyiunk érdekében. Olykor kegyetlen az élet, csupa harc és küzdelem. Egyetlen hiba és odaveszel.

Leértem a garázsba, ahol szétszórva állt egy- egy kocsi. Remek! Legalább végzik a dolgukat. Az a múltkori incidens hatásos volt, hátha  végre rájönnek, hogy ez itt nem egy wellness- üdülő központ. Odasétáltam a Ford Galaxyhoz. Gerald már beletette a testet, ha minden igaz. Óvatosan felnyitottam a csomagtartót, és megláttam benne a fekete zsákot és mellette két ásót. Még nem volt szaga. Remek, így legalább nem kell telerakni a kocsit mindenféle tömény illatosítóval.

- Szóval egy hulla – lépett váratlanul mellém Jason.

- Ja, az – csuktam le a csomagtartó tetejét. -  Gyorsan elintézzük, és jövünk is vissza, a régi kaszárnyánál ássuk el, csak pár mérföld, de a célra a legalkalmasabb hely. Eldugott, kihalt, csendes környék, még a légy is csak a szarra száll oda.

Beültünk a kocsiba és beindítottam a motort.  Kikanyarodtunk és irány dél. Végigsüvítettünk a sztrádán, majd lefordultunk az első mellékúton, ahol már egyre jobban fogyatkoztak a kocsik és robogtunk tovább, míg nem jobbra megpillantva a nagy korhadt tölgyfát letértünk a kavicsos útról és átvágtunk a pusztán. Se egy ház, se egy árva lélek nem volt már arrafelé.

- Itt is vagyunk – lassítottam le egy düledező elhagyatott kaszárnyánál, és leállítva a motort rögtön ki is szálltunk.  -  Nézz hátul körül, én meg nézem itt a terepet, jobb elővigyázatosnak lenni ezekben az időkben - szóltam Jasonnek. – Még hátul is legyen szemed. Nem tudhatod, mikor akarnak épp hátba szúrni. Én már csak tudom milyenek az emberek.  -  Ő egy szó nélkül teljesítette az utasításom és ment a dolgára, én pedig körbe szaglásztam elöl és a környéken, hogy megbizonyosodjak, senki sem akar az életünkre törni. Reméltem nem botlok senkibe, nem hiányzott volna egy erre bóklászó kiránduló, szemtanúnak. Megnéztem minden kis rejtett zugot, bokrot, végigkémleltem a tájat, de sehol senki. Visszakocogtam a kaszárnyához, Jason már az autónak támaszkodva várt.

- Tiszta a terep – mondta miután mellé értem.

- Helyes. Na, akkor hozd a hullát, én hozom az ásókat - nyitottam fel a csomagtartótetőt, és kikaptam a fanyelű vasásót, majd megvártam Jasont míg kiráncigálja a testet és a hátára veszi.

- Ugye elbírod? Nem lesz gond? - néztem pimaszul az emberemre, aki a szúrós megjegyzésemre mit sem reagálva vitte tovább a csomagot. Ritkán szállt csak be a játékba, főleg akkor mikor már az idegein lépkedtem a beszólogatásaimmal. Jasont a legjobb embereim közé soroltam. Fegyelmezettségével, rátermettségével és magabiztosságával nyerte el ezt a bizalmat, mellyel nem élt vissza.  – Jól van Jas itt jó lesz, rakd le - mutattam az építmény melletti kis földterületre. -  Ássuk ki gyorsan a gödröt, nem akarok nagy feltűnést kelteni. - Letette a zsákot a fűre, én közben elkezdtem meglazítania földet.  -  Szóltam Adamnek is jöjjön, ne csak a seggét meressze, hanem csináljon is valamit. Majd betemeti a gödröt, elég lesz nekünk csak kiásni.  -  Jason is csatlakozott az ásáshoz, és gyors tempóban kapkodtuk ki a földhalmokat. –  Remélem ide ér még ma, elég szétszórt mostanában a srác.

- Igen, én is észrevettem. A nője most dobta, meg egyébként is állandóan csak a buli, meg a szórakozás és a folytonos nyavalygás, ha valami nem jött össze, ez helyett inkább a melóra koncentrálhatna - dobálta a kupacra a földet. -  Szorosabbra kéne fogni a gyeplőt nem, Shane? Még a végén elveszted az irányítás fölötte - törölte meg a homlokát.

- Múltkor már kapott egy leckét, bízom benne tanult belőle – támaszkodtam a földbe szúrt ásómra, és ekkor egy BMW fékezett le az elhagyatott viskónál.

- Megjött az emlegetett…. – szúrta Jason is a földbe ásóját, támaszkodás céljából. Adam mielőtt kiszállt volna újonnan szerzett autójából dudált egyet. - Megjöttem srácok! Mi a helyzet? – szállt ki a járgányból és sötétkék farmerében és frissen vasalt szürke ingében, lazán odasétált hozzánk.

- Adam, neked mit jelent az, hogy ne kelts feltűnést? - néztem rá szúrósan.

- Ja, bocs, de nincs itt senki, meg amúgy is ki akartam már próbálni, hogy szól a drága. Hát nem szép? - fordult a kocsi felé Adam.

- De csodás - vettem egy gyors pillantást a gépezetre - bár jobban örülnék, ha nem szórnád a pénzt, minden hónapban egy új járgányra. - Ekkor hirtelen Jasonből kitört a röhögés, és mindketten odakaptuk a tekintetünket.

-  Jason?  - kérdően felhúztam a szemöldököm.

- Adam... - Nem bírta elmondani a nevetéstől, inkább csak Adam háta mögé állt, és a hajára mutatott. Követtem őt, nem érettem mit akar, majd megláttam a borzalmat.

- Jesszus, Adam, mi ez a hajadban? - vettem ki a rózsaszín masnit a szőke hajából. - Mit bohóckodsz már megint? - meredtem az apró hajba valóra és nem hittem szememnek. - Ezt nem hiszem el komolyan... Mikor nősz már fel?! - ráztam a fejem a döbbenet és az idegesség miatt.

- Az a rohadt kurva - tépte ki a kezemből a masnit. - Felcsíptem egy csajt a bárban, tegnap éjjel - forgatta az ujjai közt a kis kiegészítőt -, mondanom sem kell jót mulattunk, mellesleg, khm, velem minden csaj jól érzi magát - igazította meg ing gallérját -, és tele volt a haja mindenféle csattal, masnival meg még kitudja mivel. Kiszedtem az összeset a hajából, ő erre bele akarta rakni az enyémbe, persze leállítottam, de úgy látszik csak kicselezett.

- Jó, Adam, nem kell itt a magyarázkodás, elég nagy vagy már úgy hiszem, hogy egy ilyen dolgot meg tudj oldani. - Ezzel arrébb sétáltam , nem bírtam ránézni. - Egy masni... Komolyan, nem hiszem el! Egy masnit rakott a hajába az emberem! –szitkozódtam még magamban egy sort.

- Hé, de nem én voltam! - kiáltott utánam Adam.

- Inkább ásd ki a gödröt, jobban jársz – szólt rá Jason.

- Jó, hozom a felszerelést – tartott a kocsi felé, erre odanéztem, hogy mit művel már megint.

- De hát itt van minden, ami kell, itt vannak az ásók – mutattam a gödörirányába.

- Jó, de nem csak ez kell - vette elő a csomagtartóból a pöttyös kerti locsolókannát Adam. Jasonból újabb hahotázás tört ki.

- Mi van, ki akarod kelteni a hullát? Vagy mi? – rázta őt a röhögés.

- Adam, minek neked a locsoló?  - bámultam rá fintorogva.

- Hát hogy hogy minek? Arról volt szó, hogy kerti munkát fogunk végezni. Ültetünk valamit erre a kihalt helyre, hogy nézzen ki valahogy nem? Meg hogy eltakarja járókelők elől a helyet - nézett értetlenül.

- Járókelők? Látsz itt erre járókelőt? – öntött el a méreg. Jason meg már guggolva csapkodta a földet nevetéstől fulladozva. Odamentem kimért léptekkel Adam elé és megálltam a szemébe nézve. - Adam! Te komolyan ekkora nagy barom vagy, hogy azt hitted fát fogunk ültetni? Mikor ültettünk mi fát Adam? Hmm? - mondtam halkan, türtőztetve a dühömet.

- De hát kerti munkát mondtál és én...

- És te? És te mi? – vágtam szavába ingerülten. - Hullát! Hullát fogsz elásni Adam, nem fát! Tee, te ostoba balfék - fogtam meg Adam gallérját és a kocsihoz nyomtam. - Komolyan ekkor nagy balfasz vagy?? – szorongattam, erőteljesen.

- Elég lesz fiúk - lépett közbe Jason. - Shane engedd el, szükségünk van rá.

- Most az egyszer elnéztem ezt neked - meredtem vérben forgó szemekkel Adamre - de legközelebb téged fogunk elásni, ha nem szeded össze magad. Úgy látszik nem volt elég a múltkori - rántottam egyet rajta, majd elengedtem.

- Gyerünk, Adam, gyorsan csináld meg a munkát, aztán lépjünk - nyomta a kezébe Jason az ásót. - Vagy erre is szükséged lesz?- vigyorogva felé mutatta a kis rózsaszín masnit.

- Vidd előlem ezt a szart, soha többé nem akarom látni! – Morgolódva kikapta a kezéből a szerszámot és nekilátott a munkának. Jason is odament és követte a példáját.

- Nehogy már segíts neki! Hagyjad, mi majd nézzük. - Ezzel visszaballagtam a kocsihoz és halk zenét kapcsoltam, hogy lenyugtassam magam.

Hihetetlen kikkel vagyok körülvéve. Nem is értem, miért hagytam életben. Első húzása a csaj volt, most meg ez. Bassza meg, mi lesz a következő? Felrobbantja az Erődöt? Rajta kell tartanom a szemem, nincs mese, itt már a verés se hatásos. Nekem a régi Adam kell, nem ez a kétbalkezes faszfej. Remélem itt véget ér a balszerencsés széria.  A zene lenyugtatott, becsukott szemmel hallgattam és elűztem a gondolataimat. Jason ajtónyitása zavart csak meg.

- Mehetünk. Megcsinálta - ült be mellém. Adam felé néztem, aki várta a reakcióm a BMW-je előtt. Tekintetem az ásás helye felé vándorolt, de az elsimított földön kívül nem maradt más nyoma a munkának. Bólintottam egyet, jóváhagyva a melót. Adam erre bepattant a kocsiba és elhajtott.

- Na, menjünk haza, azt hiszem elfáradtam. –Beindítottam a motort, és Jason nevetésének kíséretében kigurultunk az útra. Innentől kezdve nincs helye hibának, egy új korszak kezdődik. Egy sokkal keményebb korszak.

~Blyana~

*Conlan*

Nem megy. Nem bírom kiverni a fejemből. Olyan, mintha beférkőzött volna a gondolataimba, a bőröm alá. Egyszerűen bárhová nézek, csak őt látom. Azt az istentelenül kék szemét, ahogy rám néz, majd határozottan rám szól, hogy tűnjek el.  Képtelen voltam nem azt tenni, amit akart. 

Döntésbefolyásolás! Átkozott boszorkány. Meg kellett volna ölnöm.

Muszáj kiengednem a gőzt. Nem bírom tovább. 

Rohamléptekkel, és gyilkos tekintettel indultam az Erőd edzőterme felé. Bárki, aki az utamba került egyetlen rám vetett gyors pillantás után eliszkolt. Nem zavart. Élveztem az egyedüllétet.

Az edzőterembe érve lekaptam a pólóm, és az egyik padra hajítottam. Nem vesződtem a bandázs felkötésével, vagy azzal, hogy kesztyűt húzzak. Felesleges időpocsékolásnak tűnt csak. A bokszzsákhoz lépve ütni kezdtem. A lelki szemeim előtt még mindig azt az átkozott nőszemélyt láttam. Még keményebben ütöttem, még gyorsabban.

Egy óra múlva már folyt rólam az izzadság, és égtek az izmaim, és már a bőrt is sikerült lenyúznom a kezeimről, de még mindig nem volt elég. Az lett volna a cél, hogy a kimerültségtől azonnal elaludjak, ahogy a fejem a párnához ér. Nem bírnék ki még egy álmatlanul eltöltött éjszakát úgy, hogy folyton ő jár az eszemben. Órákon keresztül. Ashley Goldwin.

A bokszzsák remegve szakadt le, ahogy minden erőmet beleadva, üvöltve megütöttem. Zihálva álltam. Kezeim ökölbe szorultak, mikor éles füttyentést hallottam a hátam mögül.

- Haver, neked meg ki lépett a farkadra?

Gerard lazán zsebre vágott kézzel sétált be, arcán mindent tudó vigyorral. Legszívesebben letöröltem volna, de valami megragadta a figyelmem a háta mögött. Egy halvány árnyék. Elhúztam a számat, majd alaposabban is szemügyre vettem hívatlan látogatóimat.

Gerard ugyanúgy festett, mint mindig. Csizma, farmer, póló, de nem kerülte el a figyelmem a jobb lábszáránál enyhén kidudorodó anyag. A legtöbb embernek fel sem tűnt volna, de én tudtam mit keressek. És azt is, mi van ott. Egy kis kaliberű pisztoly.

Ezután szemügyre vettem a szellemet is. Mike. Nem lepődtem meg túlságosan, hiszen hallottam mi történt délután. Ostoba volt, és ezért az életével fizetett. Pont ugyanúgy festett, mint mindig. Szürke farmer, edző cipő és fehér póló, az egyedüli, ami nem illett a képbe, az a hasán-fején tátongó lőtt seb volt, és a vér a ruháján. 

- Távozz innen! Már nem vagy e világhoz való! - Hangomban felvibrált az erő, és a férfi eltűnt. Gerald meglepetten pislogott a háta mögé, de persze nem látott semmit.

- Megint hozzám csapódott egy?

Tudta, a választ még is megkérdezte. felesleges szájtépés.

- Mondtam, hogy azok a lelkek, akik erőszakos halált halnak a gyilkosukhoz csapodnak.

Vállat vont, és a falnak támaszkodott.

- Ártani nem tudnak, akkor meg jöjjenek csak.

Nem közöltem vele, hogy téved. Ha egy holt lélek elég sokáig követ egy élőt, szép lassan elszívhatja az energiáját. És ha elég sokáig kitart, meg is ölheti. A bosszú hidegen tálalva a legjobb, nem de?

- Mi csináltál a hullával?

- Shane azt mondta, majd ők elintézik, szóval ott hagytam őket.

Bólintottam, bár sejtettem, hogy nem Shane fogja eltüntetni. Ő csak dirigál, de sosem mocskolja be a kezét.

- Szóval, mi a szitu? Csak nem az elfuserált kis akciód miatt vagy pipa?

Gyilkos pillantást vetettem rá, mire csak egy önelégült vigyort kaptam. A lényegre tapintott és ezt ő is nagyon jól tudta.

- Ugyan már, ne emészd magad, haver. A csaj bezavart a képbe.

Tudtam, hogy igaza van mégsem nyugtattak meg a szavai. Csak annyit sikerült elérnie, hogy most megint rá gondolok. Legszívesebben újra megütöttem volna valamit, vagy valakit.

- Bemegyünk a srácokkal a városba kicsit szórakozni. - Ellökte magát a faltól, és az ajtó felé indult. - Nem jössz velünk?

Elgondolkoztam, hogy nemet mondok, de korán volt még, ráadásul a városban jó eséllyel futhatok össze bajt kereső alakokkal. Egy kis bunyó sosem árt, most pedig egyenesen vágytam rá.

- Tíz perc - vetettem oda Gerardnak, ahogy elmentem mellette.

Egy óra múlva Adam leparkolt a pláza mögött, mi pedig kiszálltunk a kocsiból. Általában beletelt két órába is, míg beértünk a városba, de ahogy ez az idióta vezetett simán megtettük az utat egy óra alatt.

Adam, Gerard és Jason a mozi felé vették az irányt, de nekem nem volt kedvem velük menni. örültem, hogy végre megszabadulhatok tőlük.

- Nem jössz velünk? - kérdezte Jason, mire nemet intettem.

- Később.

Bólintott és tovább ment. Ezt kedveltem benne, nem beszélt feleslegesen. 
A srácoktól távolodva lefordultam az útról. A város azon része felé tartottam, ahol épeszű ember nem megy önszántából, csak ha bajt akar. Ott mindennapos volt a drog, a gyilkosság és a prostitúció.

Húsz perce sétálhattam, mikor a szemem sarkából mozgást érzékeltem. Az út túloldalán két tagbaszakadt férfi röhögve álltak el egy nő útját. Tovább akartam menni, hiszen nem az én dolgom, de akkor megláttam a lány arcát, és földbe gyökerezett a lábam.

Mi az ördögöt keres ez itt? 

Tudtam ki az, hisz lassan két napja kísértette éber óráimat. Egy autó mögé húzódtam, és vártam. Nem féltettem, tapasztalatból tudtam, hogy meg tudja magát védeni. Ennek ellenére mégis megfeszültem, ahogy az egyik fickó megragadta a karját. A legkisebb jelre kész lettem volna elé vetni magam, hogy a testemmel védjem. 

Nevetséges vagyok! A csaj az ellenségem, még is védeni akarom. Még is mi bajom van?

Épp meggyőztem magam, hogy felőlem akár el is nyisszanthatják a csinos kis nyakát, mikor érdekes dolog történt. A fickó, aki eddig a karját szorította, hirtelen elengedte és a társára támadt. A két férfi egymást csépelve zuhantak a földre, ő pedig, mint aki jól végezte dolgát, mosolyogva tovább állt. Elképesztő. Na, most tényleg felkeltette a kíváncsiságom.

Követni kezdtem. Természetesen nem azért, hogy meggyőződhessek róla, nem esik baja, vagy, hogy még egy kicsit nézhessem. Nem. Információszerzés céljából eredtem a nyomába, elvégre egy jó katona, mindig tudja mi a dolga.

Pár perce tarthattam még csak szemmel mikor megszólalt a telefonom. Sms-t kaptam Gerardtól. Azt írta megunták a mozit és inkább beülnek a Brave-be inni. Elgondolkodtam. A Brave alig tízpercnyire volt, és pont feléjük tartott. Nem engedhettem oda, még ha ez totálisan ellent is mondott minden józanésznek. Befordultam egy kis mellékutcába, hogy a következő sarkon elé vághassak.

Pont akkor értem a sikátor végére, mikor elhaladt előtte és nem gondolkoztam tovább. Egyik kezemmel megragadtam a derekát, másikat pedig a szájára tapasztottam nehogy sikítson. Veszélyes lett volna. Jason túl közel volt. Berántottam a sötét sikátorba és a falhoz nyomtam.

- Ha újra megpróbálsz befolyásolni, előbb töröm el a nyakad, mint hogy annyit mondhatnál „elég", világos?

A szemembe nézett, és bólintott, de a pillantásából kiolvastam, hogy koránt sem lesz jó kislány. Ez tetszett. Lassan elengedtem, és hátráltam egy lépést, de ahogy levettem róla a kezeimet hatalmas pofon csattant az arcomon.

 ~Alathea~

*Ashley*

Talán soha életemben nem láttam még olyan elemi döbbenetet, mint amikor a kezem az arcán csattant. Kezét az arcához emelve hitetlenkedve bámult rám. Nagyon úgy tűnt, hogy sokkolta a dolog, és titkon egy kis kárörömöt éreztem. Ez a legkevesebb, amit érdemelt azok után, hogy a szívbajt hozta rám. Mikor berántott, tényleg megijedtem, de ahogy felismertem megnyugodtam. Valamiért biztos voltam benne, hogy nem fog bántani.

„Támadóm” lassan magához tért, és abból, ahogy a tekintette elfelhősödött arra tippeltem volna, hogy nem igazán nyerte el a tetszését a kis mutatványom.

- Hátrébb az agarakkal, Burn - szóltam rá, mikor felém lépett. Elhúzta a száját. - Azt mondtad, hogy a képességem ne használjam, és nem is tettem.  Felé léptem, hogy lássa, nem félek tőle. - Legközelebb, ha gyanútlan lányokra támadsz, fogalmazd pontosabban a követeléseidet. - Hangom csepegett a gúnytól, ami nem tetszett. Általában nem voltam az a gúnyolódó fajta.

Az előttem magasodó fiúra pillantottam, és mintha elismerés villant volna a tekintetében, de olyan gyorsan el is tűnt, hogy valószínűleg csak képzeltem. Most újra szúrós szemmel méregetett, miközben karjait keresztbe fonta a mellkasán, s nem tudtam nem észrevenni, hogy a mozdulattól megfeszültek az izmok kidolgozott bicepszén.

- Mit keresel itt? - kérdezte, s én hirtelen tudatára ébredtem, hogy eddig majdhogynem nyál-csorgatva bámultam a testét.

Most Conlanon volt a sor, hogy végigmérjen, de ez nem egy férfi pillantása volt, aki egy számára kívánatos nőt mér végig. Nem. Ez inkább volt egy rendőr pillantása, aki a gyanúsítottat méri végig azt latolgatva nincs-e nála fegyver.

Semmi nem kerülte el a figyelmét. Alaposan megtanulmányozta a csizmám, szürke farmerem és fekete kabátom, majd miután gondolom nem talált fegyverre utaló jeleket újra az szemembe nézett.

- Nem tudom, mire gondolsz - vetettem oda lazán.

- Ne hazudj nekem!

Meg kell hagyni, a srác értette a dolgát, mert bár olyan halkan beszélt, hogy alig hallottam, kivert a jeges verejték.

- Nem szokásom hazudni - háborodtam fel, habár jobban bele gondolva épp azt tettem. - Azt meghagyom nektek.

- Nem tudom, mire gondolsz.

Majdnem elnevettem magam, ahogy önkéntelenül megismételte az előbbi szavaimat, de egy gyors pillantás az arcán elég volt hozzá, hogy megállapítsam, a nevetés nem szóba jöhető opció, mikor az ember lánya Conlan Burnnel áll szemtől szemben.

- Hát persze, hogy nem. Mert a kis bandátok pont az őszinteségéről híres. Hangom élesebbre sikeredett, mint terveztem, de most nem zavart.

- Hiszed vagy sem, őszintébbek vagyunk, mint a legtöbben közületek.

Elképedve néztem rá, hogy ugyan ezt most tényleg komolyan gondolja-e, de nagyon úgy tűnt.

- Szóval tényleg hiszel abban, hogy a világot a különlegeseknek kellene uralniuk?

- Ez nem a hatalomról szól, hanem arról, hogy kilépjünk a fénybe.

Kész. Ez volt az utolsó csepp. Elnevettem magam. Azért elég vicces volt, ahogy a sötétség egyik lovagja a fénybe lépésről szónokol.

- És szerinted az emberek, hogyan reagálnának, ha tudomást szereznének a létezésünkről? - kérdeztem mikor sikerült abba hagynom a nevetést.

- Miért kellene alá rendelnünk magunkat az emberek ostoba vágyainak? Miért ne élhetnénk a saját szabályaink szerint? Nem vagyunk emberek. Legalábbis nem teljesen.

Ez a szenvedélyes kifakadás meglepett. Meg az is, hogy nem csak tőmondatokban képes beszélni. És valóban az élet, amit lefestett elég csábító volt ahhoz, hogy tudjam, nem lenne helyes.

- Ha az emberek tudomást szereznének rólunk, kitörne a káosz. Üldöznének minket, mert félnének tőlünk. Laborokba zsuppolnának minket, hogy kísérletezzenek rajtunk. Háború lenne. Ártatlanok halnának meg.

Bármennyire is fájt beismerni, ez volt az igazság. Az emberiség még nem készült fel a tudásra, és félő sose fog. Amíg értelmetlen háborúkat folytatnak egymással, és ártatlanok ezreit mészárolják le a céljaik eléréséhez, addig semmiféleképpen. Nem bírnák eldolgozni egy új faj létezését.

- Járulékos veszteség, és nem is lenne túl nagy ár a fajunk szabadságáért. Te talán nem tennél meg mindent, hogy biztonságban tud a tieidet?

- Van más mód is a szabadság eléréséhez. Olyan, ahol nem kel gyilkolni, hazudni és manipulálni másokat.

Érdeklődve húzta fel a szemöldökét. Láttam rajta, hogy elgondolkodott a szavaimon és tudtam, hogy valahol titkon ő sem ért egyet azzal, amit csinál, de aztán ismét zárkózottá vált az arca.

- Egy álomvilágban élsz… de eltértünk a tárgytól. Mit keresel itt, Ashley?

Tudtam, hogy nem hazudhatok neki. Sosem ment jól. Számtalanszor hallottam már Alextől és Ricktől is, hogy pocsékul hazudok, és ha ők észrevették, neki is feltűnt volna.

- Keresek valakit - sóhajtottam fel végül, mire bólintott.

- Egy közülünk valót?

- Igen, de… - Ebben a pillanatban megszólalt a telefonom. Úgy nyomtam ki, hogy oda se néztem. - Mennem kell.

Ismét bólintott, de nem állt el az útból, és elkapta a karom, mikor ki akartam kerülni.

- Holnap este, gyere a Brave-hez. Kilencre.

Leesett az állam. Akkor se lephetett volna meg jobban ha pofon vág.

- Minek? - kérdeztem hitetlenkedve, mikor úgy tűnt, nem szándékozik jobban kifejteni.

- Csak légy ott.

- Hülyének nézel?

- Ha bántani akartalak volna, már megtehettem volna. És csapdába sem lett volna nehéz csalni tekintve, hogy épp a társaim felé tartottál.

És ekkor értettem meg, hogy tulajdonképpen épp megmentett. Nem tudtam elhinni, de mégis. Hálás voltam érte, mert igencsak kínos lett volna, ha egy csapat G.L.-es közé sétálok, de még mindig kételkedtem picit benne. Valószínűleg látta rajtam a hezitálást, mert más módszert választott, hogy meggyőzzőn. Egyszerűen magához rántott és megcsókolt.

Nem mozdultam, egyrészt a sokktól, másrészt mert nem tudtam mit csináljak. Lökjem el, vagy öleljem át? Végül az utóbbi érzés győzött, és karjaimat a nyaka köré fontam. A testem valósággal lángra kapott, ahogy megéreztem a nyelvét a sajátomon, és ahogy éreztem, hogy magához szorít. Érintése nyomán perzselő hőhullám árasztotta el testem, mint egy mindent felemésztő vad árhullám. Aztán vége lett. Pont olyan gyorsan, mint ahogy megragadott, most elengedett.

- Ezért fogsz eljönni - közölte, majd egyszerűen faképnél hagyott, miközben én zihálva a falnak dőlve próbáltam lélegezni. Magamat átkoztam az ostobaságomért, de igaza volt. Ott leszek.

~ Alathea ~